Hátha jobb lesz, mint a Guy Ritchie-féle változat.
Aladdin története egy későbbi hozzáadással került bele Az Ezeregyéjszaka meséibe, eredetileg nem szerepelt benne, a nyugati világ pedig leginkább a Disney-féle rajzfilmből ismerhette meg a szegény, semmirekellő indiai fiú történetét - az eredeti történetben Aladdin egyébként egy kínai városból származik, de muszlin vallású. És miután a Mickey egeres cég legnépszerűbb meséi sorra horrorváltozatot kapnak, várható volt, hogy az Aladdin sem kerülheti el a sorsát.
Az Aladdin: The Monkey’s Paw (magyarul nagyjából Aladdin: Majommancs) címet viselő produkció a közel-keleti mese „sötét, természetfeletti újragondolása" lesz, a főszerepekben pedig Nick Sagart, Ricky Norwood-ot, Montana Manning-ot és Bradley Strykert láthatjuk. Utóbbi ráadásul nem csak színészként, de producerként és rendezőként is jegyzi a filmet, melynek forgatókönyvét Charley McDougall írta.
És hogy miről szól az Aladdin-horror? „Egy modern londoni srác, Aladdin egy ősi majommancsot örököl, amelyről azt tartják, hogy teljesíti a kívánságokat, csakhogy ezeknek a kívánságoknak súlyos ára van. Ahogy a körülötte lévők áldozatul esnek a kívánságoknak, Aladdinnak egy egyre növekvő gonosszal is szembe kell néznie – egy démoni erővel, amely a kívánságokból táplálkozik". Arról nem szól a fáma, hogy Aladdin szerelme, Jázmin is benne lesz-e a történetben, de ha tippelnünk kellene, akkor valószínűleg arra voksolnánk, hogy valamilyen formában biztosan.
First look at an ‘ALADDIN’ horror film.
— The Hollywood Handle (@HollywoodHandle) April 15, 2025
• Set to begin filming in May
• Follows Aladdin, as he inherits an ancient monkey’s paw believed to grant wishes, only to discover that every desire comes at a soul-crushing price
(Via: https://t.co/89KnqGLHiW) pic.twitter.com/tGRPSgaCym
Megjelenési dátum ugyan még nincs, azt viszont már tudjuk, hogy a forgatási munkálatok májusban veszik majd kezdetét. Bár a rajzfilmek horrorverziói lassan a könyökünkön jönnek ki, a Micimackó vagy a Bambi agyament adaptációival ellentétben az Aladdin sötétebb tónusú elgondolásából akár még valami jó is kisülhet.
Borítókép forrása: Disney