Tegyünk meg mindent önmagunkért!

Tegyünk meg mindent önmagunkért!

Amikor egészséges életmódról van szó, akkor mindenkinek a táplálkozás és a rendszeres testmozgás ugrik be elsőként. Természetesen ezeknek hatalmas jelentősége van, és szinte azonnal érezhető a jótékony hatása, ha az ember odafigyel arra, hogy mit és mennyit eszik, illetve arra is, hogy heti több alkalommal végezzen valamiféle sporttevékenységet.

Ugyanakkor nem ez az egyetlen, ami hat ránk, hiszen hosszabb távon a környezeti tényezők sem hanyagolhatók el, így az, hogy mennyire ügyelünk a környezetre, a bolygónk egészségére szintén nagy hatást gyakorol a jólétünkre. Számtalan lehetőség adódik ma már arra, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, és ennek egyik része a PoliCell Kft. biológiai úton lebomló csomagolóanyagának a használata.

Gondolkozzunk felelős vezetőként!

Aki egy céget vezet, annak halmozottan nagy felelősség nehezedik a vállára, hiszen már nem pusztán saját magáért, hanem az alkalmazottakért is felel, sőt, rajta múlik az is, hogy mennyire fenntartható működést folytat a vállalata.

Éppen ezért minden felelős tulajdonosnak és cégvezetőnek arra kell törekednie, hogy minél fenntarthatóbb megoldásokat alkalmazzon a gyártás, termelés és csomagolás során.

Ez utóbbi szinte minden vállalat életében szerepel, hiszen minden terméket csomagolni kell, ám közel sem mindegy, hogy milyen opció mellett tesszük le a voksunkat.

Válasszunk biológiai úton lebomló csomagolást!

A fentebb említett vállalkozás lassan csaknem negyven éve szolgálja ki a magyarországi vállalkozásokat csomagolás szempontjából, és az évek során egyre zöldebb megoldásokkal tudnak előrukkolni.

Ilyenek többek között a PLA termékek, amelyeket növényekből készítenek. Fő alapanyaga a kukorica, de bármely más olyan gabonanövény is alkalmas rá, amely kellően sok keményítőt tartalmaz.

Kétféle eljárással készülhetnek ezek a csomagolóanyagok: tejsavas erjesztéssel és polikondenzációval vagy gyűrűfelnyitással. Ezeket a termékeket jobbára a zöldhulladék tárolására használják, de találhatunk belőle zsákot, tasakot, síklapot, síkfóliát, tömlőt és féltömlőt is.

Amint látható, választhatunk ökologikus megoldást is, ráadásul még kompromisszumokat sem kell kötnünk a széles választéknak köszönhetően.

Zöldüljünk, legyünk minél egészségesebbek!

Minél több ilyen megoldást alkalmazunk, akár a magánéletünkben, akár a vállalkozásunkban, mindig egy-egy lépést teszünk annak irányába, hogy a lehető legegészségesebben éljünk mi magunk is, illetve hogy minél kevesebbet ártunk a bolygónknak.

Szerencsére ma már számtalan lehetőség áll a rendelkezésünkre ebben a tekintetben, így, ha megvan a kellő nyitottság és jó szándék, akkor a PoliCell Kft. kínálatában biztosan megtaláljuk a számunkra legideálisabb fenntartható megoldást csomagolások tekintetében!

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Üzlet - Betonlépcsők: hatékonyság és esztétika új szinteken

Vajon mennyi időt és energiát lehetne megtakarítani egy modern építési technológia alkalmazásával? Az építőipar folyamatosan fejlődik, ahol a hagyományos megoldásokat egyre inkább kiszorítják az újítások, melyek időt spórolnak és óvják a környezetet. Az egyik ilyen kiemelkedő fejlesztés a dermesztett beton technológia, aminek népszerűsége világszerte növekszik. Ez a módszer nemcsak szép, hanem gyorsabb kivitelezést is biztosít.

Üzlet - A manuálterápia és a gyógytorna a sportolóknak is segíthet

A rendszeres sport vitathatatlanul hasznos és egészséges, ám az intenzív terhelés bizonyos problémákat a felszínre hozhat. Ilyenkor a mozgásszervi rendszerünk erőteljes terhelésnek van kitéve – egy sportoló esetén ezt különösen fontos figyelembe venni, hiszen itt nemcsak a teljesítmény fokozása lehet fontos, hanem a test rendszeres karbantartása is.

Üzlet - Hogyan éld túl a nyári kánikulát? A frissítők megmenthetnek!

Amikor elérkeznek az év legforróbb heteit, sokunk számára kihívást jelent, hogyan maradhatunk energikusak és hidratáltak. Az izzadás mértéke növekszik, ezért fokozódik a folyadékigényünk is. Egyszerű megoldás lehet, ha kipróbáljuk azokat a frissítő italokat, amelyeket kifejezetten a nyári forróság enyhítésére ajánlanak. Gondoltál már arra, hogy a megfelelő italok segíthetnek abban, hogy ne csak hűsölj, de egészséges is maradj a legmelegebb napokon?

Közvetítések