Nézni is fáj az új Superman-előzetest, és nem azért, mert rossz

Nézni is fáj az új Superman-előzetest, és nem azért, mert rossz

Szegény hősünket jól meggyötrik. 

James Gunn és Peter Safran a tavaly decemberben debütált Különc Kommandó (Creature Commandos) című animációs szériával útnak indította új DC-moziverzumát, ennek első élőszereplős állomása lesz az új Superman-film, amely nyáron landol a mozikban. Hogy mennyien is várják a Gunn rendezte képregényfilmet, jól mutatja, hogy a tavaly decemberben bemutatott előzetes a DC és a Warner történetének legnézettebb trailere lett: 24 óra leforgása alatt több mint 250 millió megtekintés érkezett rá. 

Az új DC-érához tehát új Superman is dukál, a kryptoni hős bőrébe pedig ezúttal már nem Henry Cavill, de a hasonlóan jóvágású David Corenswet bújik, barátnője, az újságíró Lois Lane pedig Rachel Brosnahan lesz. Benne lesz továbbá Superman nagy ellensége, Lex Luthor is, akit Nicholas Hoult alakít, Sólyomlányt Isabella Merced megformálásában láthatjuk, Guy Gardnert, a Zöld Lámpást pedig Nathan Fillion kelti életre. Végül, de nem utolsósorban a szuperkutya, Krypto is szerepet kapott a történetben, aki igazi rosszcsont lesz, ahogy azt a lentebb látható új trailer is tanúsítja. 

A CinemaConon bemutatott előzetes nagyrészt megegyezik azzal a trailerrel, amit decemberben már láthattunk, a nagy különbség az, hogy előtte kapunk egy kétperces betekintőt Superman szenvedéseibe, amelyből Krypto is bőven kiveszi a részét - persze utána azért segít is a nagy hősnek. 

A Smallville-i Clark Kent nyáron tér vissza a mozikba, a film július 10-én fut be a hazai mozikba. 

Borítókép forrása: Warner 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések