Hónapok óta iPhone-okat halmoz fel az Apple Trump vámjai miatt

Hónapok óta iPhone-okat halmoz fel az Apple Trump vámjai miatt

Állítólag ezzel próbálják elodázni a vámok miatti drágulást. 

Mi is írtunk róla itt, az Esport1-en, hogy Donald Trump nemrégiben súlyos importvámokkal sújtott több országot, ennek eredményeként pedig többek közt az Apple termékek esetében is jelentős drágulásra lehet majd számítani a közeljövőben. Az almás cég különösen az iPhone gyártása során rendkívül mértékben függ ugyanis Kínától, és miután az ázsiai országból érkezett termékeket hamarosan 34 százalékos vám sújtja, súlyos drágulást jósolnak a szakértők - akad olyan, aki szerint hamarosan a milliót is elérhetik majd az iPhone-ok árai. 

Mark Gurman, a Bloomberg újságírója ezzel kapcsolatosan most arról ír, hogy az Apple-nél már több hónapja zajlanak a készletfelhalmozások az iPhone-ok, a Macek és más termékekből, miután sejthető volt, hogy Trump vámháború kirobbantására készül - szúrta ki a GSMArena. Érdemes megjegyezni, hogy az április 9-én életbe lépő illetékek nem vonatkoznak azokra az eszközökre, amelyek már az USA-ban vannak, az Apple ugyanakkor tart attól, hogy az iPhone 17-es szériát már csak súlyos áremeléssel tudja csak piacra dobni. 

Úgy tudni, hogy az almás cég kész arra, hogy a költségek egy kis részét magára vállalja a hardver árrésének korlátozásával. Emellett más cégekhez hasonlóan a cupertinóiak is várhatóan újratárgyalásokba kezdenek majd  a partnercégeikkel annak érdekében, hogy a körülményekhez képest a legjobb árakkal mehessenek tovább. 

A brazil Exame (amiről a 9to5Mac számolt be) emellett arról is ír, hogy az Apple ideiglenesen Kínából Brazíliába helyezné át az iPhone-ok gyártását, miután a dél-amerikai országot csupán" 10 százalékos vámmal sújtotta Trump azon a napon, amire ő maga a „Felszabadulás napjaként" hivatkozott. 

Borítókép forrása: Depositphotos/weyo

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Közvetítések