Szegény pasik! Már premierdátuma is van az Átkozott boszorkák 2-nek

Szegény pasik! Már premierdátuma is van az Átkozott boszorkák 2-nek

A két egykori főszereplővel jön a folytatás. 

Közel 30 évvel az első film után folytatást kap az Átkozott boszorkák (Practical Magic), ráadásul a történet két főboszija, Nicole Kidman és Sandra Bullock is visszatérnek. Az 1998-ban bemutatott misztikus fantasy Alice Hoffman azonos című regényét adaptálta, és két testvért, Sallyt (Bullock) és Gilliant (Kidman) követte, akik mint minden valamirevaló boszorkány, bájitalokat főztek, varázsigéket mormoltak, misztikus rituálékat tartottak, csakhogy mindezek mellett akadt egy kisebb" gondjuk: súlyos átok sújtotta őket, aminek következtében minden férfi, akit megszerettek, tragikus módon meghalt. 

Most, közel három évtizeddel pedig jöhet a folytatás, boszorkáink ugyanis visszatérnek, és már azt is tudni, mikor: a bájitalokat az őszi szezonre, 2026. szeptember 18-ára érdemes bekészíteni. A direktori székben a Madarak a dobozban dán rendezőnője, Susanne Bier foglalhat helyet, a forgatókönyvet pedig az a Akiva Goldsman írta, aki az első film szkriptjét is papírra vetette. 

Bár a cselekmény részletei egyelőre nem ismertek, a film producere, Denise Di Novi, aki ugyancsak dolgozott az első részen, így nyilatkozott: Szerintem az emberek nagy hibát követnek el a folytatásokkal kapcsolatban, amikor megpróbálják velük újra feltalálni a spanyol viaszt, teljesen eredetiek akarnak lenni, és meglepik az embereket azzal, hogy ez most valami más lesz."

Borítókép forrása: Cinematic Collection 

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Közvetítések