A Samsung háborúba küld egy tabletet – itt a Galaxy Tab Active5 Tactical Edition

A Samsung háborúba küld egy tabletet – itt a Galaxy Tab Active5 Tactical Edition

Nem csak katonáknak. 

A Samsung még 2024 elején állt elő a strapabíró Galaxy Tab Active5 elnevezésű tablettel, néhány héttel ezelőtt pedig a Pro verzióról is lerántotta a leplet. Most egy újabb taggal bővült a Tab Active5-család: egy katonai kiadással. 

A Galaxy Tab Active5 Tactical Edition katonai vonala nem pusztán egy jól csengő marketingfogás, az eszköz kifejezetten hadászati célokra készült, és olyan speciális szoftverek is elfutnak rajta, amelyek a különleges műveleti csapatokat segítik - írja a GSMArena. A táblagépet az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumával közösen fejlesztette ki a dél-koreai techcég, hogy „megfeleljen a katonai személyzet igényeinek, akik nagy kockázatú környezetben dolgoznak”.

A katonai eszköz alapjául egy 2024-es Exynos 1380 processzorral működő tablet szolgál, akad azonban némi" extra is benne. Például egy 5G sávzáras mód is elérhető, amely lehetővé teszi, hogy a gép tanúsított hálózatokhoz csatlakozzon, emellett pedig van egy úgynevezett Lopakodó mód is az offline kommunikációhoz – ez letiltja a mobilhálózati kapcsolatot és elnémítja a rádiófrekvenciás sugárzást. Emellett létezik egy Rejtett zárolás nevű funkciója is az eszköznek, amely szükség esetén kikapcsolja a modemet és a GPS-t, hogy a készülék ne bocsásson ki rádiófrekvenciát.

A kijelző éjjellátó módot is kínál, így kompatibilis az éjszakai szemüvegeken keresztüli használattal, magát a készüléket pedig kifejezetten olyan alkalmazásokra optimalizálták, mint az ATAK (Android Team Awareness Kit) és a BATDOK (Battlefield Assisted Trauma Distributed Observation Kit) - ez utóbbi lehetővé teszi az orvosok számára, hogy vezeték nélkül, egyetlen eszközön keresztül több beteg életjeleit is valós időben nyomon követhessék.

Galaxy Tab Active5 Tactical Edition tehát nem egy „mezei" eszköz, ennek ellenére a civil felhasználók számára is elérhető lehet - még ha nem is a szokványos formában. A GSMArena arról ír, hogy egy speciális űrlapon keresztül lehet felvenni a kapcsolatot a Samsunggal, amelyre egy értékesítési képviselő fog válaszolni, arról azonban, hogy a katonai táblagép mégis mennyibe kerül, állítólag nem ad tájékoztatást a cég hivatalos sajtóközleménye.  

Képek forrása: Samsung 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Februárban jön az anti-rasszista játék, amiben egy tolvajbandát irányítasz

A diplomácia kudarcot vallott, így Johannesburg árnyai közül egy különös csapat indul útnak, hogy visszaszerezze azt, amit a történelem ellopott Afrikától. A jövő múzeumaiban nem csak a riasztók jelentik a veszélyt, hanem a múlt súlya is, ahol egy pedáns nagymama és a parkour-művész az egyetlen esély a kulturális igazságszolgáltatásra.

Gaming - Nem lesz 100 fős káosz? Ennyi játékos fér el egy GTA 6 Online lobbyban!

A horizonton felsejlő új világ határai szűkebbek lehetnek, mint azt a rajongók remélték, és a jövő online csataterein is a múlt korlátai köszönhetnek vissza. Hiába a generációváltás ígérete, a bírósági akták mélyén rejtőző titkok szerint a Rockstar nem a tömegekben, hanem a már jól ismert megoldásban látja az online móka zálogát a GTA 6 esetében is.

Gaming - A Blizzard egyik legnagyobb neve is a The Witcher 4-en dolgozik mostantól

A CD Projekt Red nem bíz semmit a véletlenre, hiszen a Blizzard egykori lángelméjével erősítették meg soraikat, hogy a következő Witcher-játék is biztosan fülbemászó legyen. Miközben egy igazi „all-star” csapat formálódik a háttérben, a stúdió gőzerővel készül a sötét fantáziavilág visszatérésére, mi pedig már most hegyezhetjük a fülünket.

Közvetítések