Mintha csak egy nyomasztó sci-fit néznénk.
A gépek lázadása kifejezetten közkedvelt téma a tudományos-fantasztikus történetekben, a robotika fejlődésével és a mesterséges intelligencia előtérbe kerülésével pedig egyre hangsúlyosabban kerül elő a téma. Noha attól talán még nem kell tartanunk, hogy a robotok összeszerveződve világuralomra törnek, nemrégiben tesztelés közben egy humanoid masina emberi dolgozókra támadt - nagy szerencse, hogy az esetben végül senki nem sérült meg.
A robot kirohanására egy kínai gyárban került sor, az esetről készült felvételen pedig azt láthatjuk, ahogy két mérnök a gép mozgását szemrevételezi, amikor az látszólag minden ok nélkül megvadul, és erőteljesen csapkodni kezd a kezeivel, lábaival. Az Interesting Engineering arról ír, hogy a szóban forgó robot állítólag egy Unitree H1 nevű modell, a veszélyes kirohanáshoz pedig egy kódolási hiba vezethetett. Bár a mérnökök szerencsére nem sérültek meg, a megvadult robot felborított egy számítógépet és más berendezéseket is megrongált, mielőtt az egyik dolgozó újra át tudta felette venni az irányítást.
Footage claimed to show a Unitree H1 (Full-Size Universal Humanoid Robot) going berserk, nearly injuring two workers, after a coding error last week at a testing facility in China. pic.twitter.com/lBcw4tPEpb
— OSINTdefender (@sentdefender) May 4, 2025
Ugyan messze nem mindennapos, hogy egy robot emberre támad, az említett kínai eset nem egyedülálló. Februárban szintén Kínában, egy fesztiválon történt, hogy egy emberszerű gépezet a színpadot és a közönséget elválasztó területen masírozott, mígnem egy ponton egy néző felé fordult, remegve felé közelített, és finoman szólva is úgy tűnt, mintha készülne valamire ellene. Szerencsére személyi sérülés itt sem történt, a biztonságiak észrevették a robot furcsa viselkedését, és mielőtt még baj történhetett volna, elhúzták onnan.
Borítókép forrása: OSINTDefender