Akkora aksit pakoltak egy Realme-telefonba, hogy nem hiszünk a szemünknek

Akkora aksit pakoltak egy Realme-telefonba, hogy nem hiszünk a szemünknek

Ráadásul egy karcsúra szabott eszközben valósították meg. 

Nem véletlen, hogy az okosmobilok kapcsán kardinális szempont az akkumulátor teljesítménye, hiszen senki sem örül annak, ha napjában többször is töltőre kell dugni a telefont. Egy erős és megbízható akkumulátor tehát mindenki érdeke, a kínai gyártók pedig az élen járnak az ezzel kapcsolatos új technológiák terén, és kis túlzással egymást túllicitálva igyekeznek egyre nagyobb teljesítményű telepeket elrejteni a hátlap mögött. 

A Honor a múlt hónapban mutatta be a Honor Power nevű telefont, amelyet gigantikus, 8000 mAh-s akkumulátorral szereltek fel - ezzel ez lett az eddigi legnagyobb akkumulátor teljesítményű okostelefon, amelyet egy széles körben ismert, mainstream márka dobott piacra. A Realme most viszont egy ennél is nagyobb teleppel bíró telefont villantott. 

Egyelőre csak egy koncepciómobilról van szó, ám az eredmény így is figyelemreméltó. A márka szerint a Realme-telefonba egy 10 000 mAh-s telepet pakoltak, amely rendkívül magas, 10 százalékos szilíciumarányt kínál – ez a legmagasabb az okostelefon-iparágban –, valamint 887 Wh/l (wattóra per liter) energiasűrűséggel rendelkezik. Ez teszi lehetővé, hogy a nagy teljesítményű akkumulátort anélkül építsék be, hogy a készülék túlzottan nagy vagy nehéz lenne: a szóban forgó Realme-telefon mindössze 8,5 mm vastag, és alig több mint 200 grammot nyom.

A Gizmochina megjegyzi, hogy a kínai márka várhatóan még ebben a hónapban egy globális bemutató keretében leplezi majd le az új GT 7-sorozatot, de feltehetően a GT 10 000 mAh-s koncepciótelefon is itt debütál majd. Koncepcióról lévén szó, egyszer sem biztos, hogy a techcég tömeggyártásba is küldi az eszközt, az mindenesetre egyértelműen látszik, hogy nincs már messze, hogy végleg búcsút inthessünk a naponta töltős telefonoknak. 

Borítókép forrása: Realme 

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések