Hol vagy Krajcáros? Megkapta első előzetesét az Az-előzménysorozat

Hol vagy Krajcáros? Megkapta első előzetesét az Az-előzménysorozat

Derry tinijeinek újra meggyűlik a baja Bill Skarsgård bohócával. 

Az év egyik legjobban várt új sorozata kétségkívül a It: Welcome to Derry című alkotás, amely egyfajta előzményként szolgál majd az Andy Muschietti által dirigált és kifejezetten jól adaptált Az-filmekhez - bár az első rész azért lényegesen jobban sikerült, de ezt most félretehetjük. Jön tehát az Az-előzménysorozat, amely az 1960-as években játszódik, és lényegében azt a történetet ismerjük majd meg benne, ami a Vesztesek klubjának egyik tagja, Mike Hanlon elbeszélésein keresztül mutatja be Derry városának múltját. Az egyik központi eseménynek a Black Spot nevű éjszakai klub felgyújtása ígérkezik, Mike pedig úgy véli, hogy a történtekhez valamilyen formában Pennywise-nak is köze lehetett. 

A bohóclényt ezúttal is Bill Skarsgård kelti életre, aki a Muschietti által rendezett filmekben is megformálta a természetfeletti entitást. A sorozathoz egyébként három évadot terveztek az alkotók, az első etap 1962-be, a második 1935-be, a harmadik pedig 1908-ba kalauzolja majd el a nézőket. 

Premierdátum ugyan még nincs, de azt már tudjuk, hogy a sorozat még idén befut a Maxra, az első etap pedig kilenc epizódot számlál majd. 

Borítókép forrása: Max 

Kövess Minket!



Közvetítések