Egy család mind felett: Így festenek a Halálos iramban sztárjai akkor és most

Egy család mind felett: Így festenek a Halálos iramban sztárjai akkor és most

„Negyed mérföldről negyed mérföldre élek. Semmi más nem számít, se a jelzálog, se a bolt, se a csapat, se a baromságaik. Arra az alig 10 másodpercre szabad vagyok.”

2001-ben indult útjára az utcai autóversenyes őrület, ami legfeljebb egy laza popcornmozinak tűnt. A címe? The Fast and the Furious, itthon pedig a frappáns Halálos iramban elnevezést kapta. Aztán 20 évvel és 10+ filmmel később már ott tartunk, hogy a széria a világ egyik legsikeresebb akciófranchise-ává nőtte ki magát – még akkor is, ha közben a realitást kábé a harmadik résznél száműzték a készítők, és azóta elvetemült jelenetekkel vannak teletömve ezek az alkotások. A Halálos iramban-széria (Fast & Furious) jelenleg 11 mozifilmből, egy spinoffból (Hobbs & Shaw) áll. A 2023-as Fast X volt a legutóbbi nagy dobás, és már készül a folytatás, amit egyesek a nagy lezárásnak tartanak – de az ilyesmire már nem mernénk mérget venni.

A filmek bevételei évről évre elképesztők: a teljes franchise világszinten már több mint 7 milliárd dollárt termelt, amivel simán benne van minden idők legsikeresebb moziszériái között. Pedig az első részek még főként utcai versenyekről, és tuningolt verdákról szóltak, míg manapság már szó szerint űrbe lövik a karaktereket vagy bombát terelnek végig egy nagyvároson. A kritikai fogadtatás ugyan hullámzó volt – a középső részeket gyakran bírálták a logikátlan sztorik és a túlzásba vitt akciók miatt –, de a közönség hűsége megkérdőjelezhetetlen. És valójában pont ez a kulcs: a Halálos iramban sosem akart más lenni, csak látványos, őrült, túlzó szórakozás, ahol a „család” mindenek felett áll. Mostanra már külön univerzummá nőtte ki magát a széria, ahol spinoff-karakterek, új generációs szereplők és régi arcok is helyet kapnak. Éppen ezért megnéztük ki mikor és milyen formában csatlakozott a sorozathoz, és manapság hogy néz ki.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez


Brian O’Conner (a néhai Paul Walker alakításában) | Első megjelenés: The Fast and the Furious (2001)

Ezeket olvastad már?

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár