Megvan az új Harry, Ron és Hermione – ők lesznek a Harry Potter-sorozat főszereplői

Megvan az új Harry, Ron és Hermione – ők lesznek a Harry Potter-sorozat főszereplői

Megvan az új varázslótrió. 

Az HBO hivatalosan eddig hat színész nevét erősítette meg, akik szerepelni fognak a készülő Harry Potter-sorozatban, most pedig a legégetőbb kérdésre is megkaptuk a választ, azaz hogy ki játssza Harry Pottert és két roxfortos jó barátját, Ron Weasleyt és Hermione Grangert. 

A kis túlélőt, azaz Harryt Dominic McLaughlin alakíthatja, Ron szerepében Alastair Stout bizonyíthat, míg a triumvirátus egyetlen lánytagját, Hermionét Arabella Stanton formálhatja meg. A Variety arról ír, hogy több mint 30 ezer jelentkező közül választották ki a három színészt, miután az HBO tavaly ősszel nyílt castingot hirdetett, amelyben leszögezték, hogy bőrszíntől és nemi identitástól függetlenül várják a jelentkezőket. A forgatás várhatóan idén nyáron veszi majd kezdetét.

„Casting directoraink, Lucy Bevan és Emily Brockmann vezetésével óriási keresést folytattunk, melynek végére érve örömmel jelentjük be, hogy megtaláltuk Harryt, Hermionét és Ront. A három színész lenyűgözött minket különleges tehetségével, és alig várjuk, hogy a világ is meglássa, milyen varázslatosak együtt a képernyőn. Szeretnénk köszönetet mondani annak a több tízezer gyereknek, aki részt vett a szereplőválogatáson. Hatalmas élmény volt felfedezni, hogy milyen rengeteg tehetséges fiatal van az Egyesült Királyságban" - olvasható a showrunner és executive producer Francesca Gardiner és a több epizódot rendező executive producer, Mark Mylod közös közleményében. 

A Harry Potter-sorozat a Max streamingszolgáltatóra érkezik (amely addigra újra HBO Max néven fut majd), és bár a konkrét premierdátum még nem ismert, várhatóan 2026 végén, 2027 elején fut majd be az első évad, amely J. K. Rowling első regényét, a Bölcsek kövét adaptálja. 

Borítókép forrása: Warner Bros. 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések