Most megtudhatod, hogyan végződhetett volna a történet kicsit másképpen.
Az áprilisban mozikba került Until Dawn-adaptáció nem aratott osztatlan sikert, elsősorban talán annak köszönhetően, hogy a többségnek nem igazán tetszett, hogy a David F. Sandberg rendezte alkotás csak nyomokban emlékeztetett az alapjául szolgáló Supermassive Games-videójátékra. A 15 millió dollárból készült alkotásnak egyébként a Jon Bernthal és Ben Affleck főszereplésével készült A könyvelő 2-vel kellett versenyeznie a mozikban a nézők kegyeiért, és a legutóbbi jelentések szerint nagyjából 50 millió dollárt sikerült globálisan fialnia, ami ugyan nem számít kasszasikernek, de a költségvetéséhez képest tisztességes eredménynek mondható.
Az adaptáció története pár fiatal körül forog, akik különféle szörnyűséges entitások elől menekülnek - inkább kevesebb, mint több sikerrel -, és akárhányszor meghalnak, a buli kezdődik szépen elölről. Főszereplőink hajnalig próbálják kihúzni, abban a hitben vannak ugyanis, hogy ha túlélik addig, akkor a halálos körforgásnak vége szakad. David F. Sandberg rendező jóvoltából pedig készült egy alternatív befejezés is a filmhez, amely ugyan nem írja át teljesen a főszereplők sorsát, kisebb különbségeket azonban felfedezhetnek a nézők a moziba került verzióhoz képest.
Az alternatív befejezés nem véletlen, a 2015-ös Until Dawn videójáték azzal tűnt ki a hasonló műfajú alkotások közül, hogy a játékos minden apró döntése kihatással volt a történet alakulására: az egyes karakterek sorsára, hogy ki hal meg, ki marad életben; gyakorlatilag minden momentum a játékos választásaitól függött, ez pedig igencsak megdobta az újrajátszás(ok) élményét.
Borítókép forrása: Sony Pictures