Nicolas Cage és Tim Burton és csalódott a Warner Bros. Discovery-ben, hiszen egyáltalán nem beszélték meg velük, hogy felhasználják őket és az ötleteiket a filmjükben.
2023 egyik legfurcsább és legvitatottabb filmes pillanata minden bizonnyal Nicolas Cage CGI-alapú Superman cameo-ja volt a The Flash-ben. Nemcsak a nézők, de maga Cage is meglepődött, amikor meglátta magát egy olyan jelenetben, amit valójában sosem forgatott le. A korábbi DC multiverzum káoszában ugyanis felbukkant az a Superman, amit soha nem kaptunk meg – a Tim Burton-féle Superman Lives főhőse.
A film, ami sosem készült el
A '90-es évek végén Tim Burton rendezésében és Kevin Smith forgatókönyvével készült volna el a Superman Lives, főszerepben Nicolas Cage-dzsel. A projekt viszont sosem jutott el a forgatásig, így a színész gyakorlatilag sohasem ölthette magára a piros-kék ruhát, legalábbis a valóságban. A The Flash egyik multiverzumos jelenetében ugyanis megidézik ezt az alternatív Superman-változatot, amint épp egy óriáspókkal harcol – egy abszurd, de ikonikus ötlet, amit a producer, Jon Peters erőltetett volna bele az eredeti filmbe.
„Ez nem én voltam”
A meglepetés cameo-t a nézők többsége izgalommal fogadta – míg Nicolas Cage eldobta az agyát. Egy interjúban elmondta, hogy bár valóban felvettek vele egy részletet, ám az csak egy érzelmes tekintet volt egy apokaliptikus égbolt felé. A filmben látott pókos harci jelenetet viszont teljes mértékben számítógéppel készítették el (CGI), amit az ő tudta és hozzájárulása nélkül alkottak meg. „Ez nem az én előadásom volt” – mondta Cage, aki nem először nyilatkozik kritikusan a digitális replikák térnyeréséről.
Tim Burton sem örül
A legendás rendező sem rejtette véka alá a véleményét. Korábban már kifejezte ellenérzését azzal kapcsolatban, hogy a stúdió az ő kreatív projektjeit úgy használja fel, hogy ahhoz semmi köze nincs. Úgy fogalmazott, hogy az AI és a CGI egyre gyakoribb használata „kísérteties” és szerinte ezekkel a módszerekkel már teljes egészében semmibe veszik az alkotókat. Bár a cameo szórakoztató nosztalgiaként is értelmezhető, sokan inkább egy újabb figyelmeztetésnek tartják, hogy nem árt bizonyos szabályokat betartani a mesterséges intelligencia és digitális technológia felelősségteljes használatával kapcsolatban.
Hozzányúlhat-e a stúdió az arcunkhoz?
A kérdés adott: ha a stúdiók képesek CGI-vel életre kelteni olyan karaktereket, akik sosem léteztek igazán, és ha ezt az érintettek tudta nélkül teszik, akkor hol húzódik meg a határ? A The Flash cameója egyszerre adózik a geek-kultúra nagy „mi lett volna, ha?” pillanatai előtt, és egyszerre idézi meg a modern filmes etika legégetőbb kérdéseit.