Ez eddig a legkapósabb okostelefon 2025-ben

Ez eddig a legkapósabb okostelefon 2025-ben

Házon belül folyt a nagy verseny. 

A piackutatásra szakosodott Counterpoint Research jó szokásához híven idén is közzétette, hogy mely okostelefonok voltak a legkelendőbbek, vagyis mely modellekből adtak el a legtöbbet a gyártók az adott év első negyedévében. Nem túl meglepő módon, 2025-ben az elsőt helyet az Apple szerezte meg magának, ezúttal az iPhone 16 széria alapmodelljével. 2024-ben az év ugyanezen időszakához képest szintén egy iPhone vitte a prímet, ám nem az alapmodell, hanem épp ellenkezőleg, a csúcsverzió, az iPhone 15 Pro Max. 

A GSMArena arról ír, hogy az iPhone 16 az év első három hónapjában különösen jól teljesített a közel-keleti és afrikai régiókban, valamint Japánban, ahol a legnagyobb növekedést érte el. A második helyen egyébként szintén egy iPhone, a 16 Pro Max végzett, míg a dobogó harmadik fokára a 16 Pro állhatott fel. A negyedik helyen az iPhone 15 áll, őt követi a sorban egy Samsung-készülék, a Galaxy A16 5G.

Fotó: Counterpoint 

A sorban lejjebb haladva, hatodik helyen a Galaxy A06-ot találjuk, hetedikként pedig ugyancsak a dél-koreai gyártó telefonja, a Galaxy S25 Ultra végzett - utóbbi a márka egyetlen prémium okostelefonja a rangsorban. A listára egyedüli Xiaomi-telefonként a Redmi 14C 4G került fel, ezt követi végül, de nem utolsósorban a Samsung Galaxy A55 5G és az iPhone 16 Plus a tízes rangsorban. 

Borítókép forrása: Depositphotos / stockkasso 

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Közvetítések