Ráadásul egy karcsúra szabott eszközben valósították meg.
Nem véletlen, hogy az okosmobilok kapcsán kardinális szempont az akkumulátor teljesítménye, hiszen senki sem örül annak, ha napjában többször is töltőre kell dugni a telefont. Egy erős és megbízható akkumulátor tehát mindenki érdeke, a kínai gyártók pedig az élen járnak az ezzel kapcsolatos új technológiák terén, és kis túlzással egymást túllicitálva igyekeznek egyre nagyobb teljesítményű telepeket elrejteni a hátlap mögött.
A Honor a múlt hónapban mutatta be a Honor Power nevű telefont, amelyet gigantikus, 8000 mAh-s akkumulátorral szereltek fel - ezzel ez lett az eddigi legnagyobb akkumulátor teljesítményű okostelefon, amelyet egy széles körben ismert, mainstream márka dobott piacra. A Realme most viszont egy ennél is nagyobb teleppel bíró telefont villantott.
Egyelőre csak egy koncepciómobilról van szó, ám az eredmény így is figyelemreméltó. A márka szerint a Realme-telefonba egy 10 000 mAh-s telepet pakoltak, amely rendkívül magas, 10 százalékos szilíciumarányt kínál – ez a legmagasabb az okostelefon-iparágban –, valamint 887 Wh/l (wattóra per liter) energiasűrűséggel rendelkezik. Ez teszi lehetővé, hogy a nagy teljesítményű akkumulátort anélkül építsék be, hogy a készülék túlzottan nagy vagy nehéz lenne: a szóban forgó Realme-telefon mindössze 8,5 mm vastag, és alig több mint 200 grammot nyom.
Realme GT 10,000mAh: Concept Phone Unveiled With Slim Body And Battery Innovation https://t.co/iE1xhVMGq1 pic.twitter.com/XeWPlDiCdH
— Ubergizmo (@ubergizmo) May 7, 2025
A Gizmochina megjegyzi, hogy a kínai márka várhatóan még ebben a hónapban egy globális bemutató keretében leplezi majd le az új GT 7-sorozatot, de feltehetően a GT 10 000 mAh-s koncepciótelefon is itt debütál majd. Koncepcióról lévén szó, egyszer sem biztos, hogy a techcég tömeggyártásba is küldi az eszközt, az mindenesetre egyértelműen látszik, hogy nincs már messze, hogy végleg búcsút inthessünk a naponta töltős telefonoknak.
Borítókép forrása: Realme