Epikus trailert kapott a Sandman záróévada.
Nyáron visszatér a képernyőkre a meglepően jól sikerült Sandman-sorozat, a második évad viszont már az utolsó is lesz egyben. Bár sem a Netflix, sem az alkotók nem voltak túl bőbeszédűek Neil Gaiman botránya kapcsán - akit januárra már nyolc különböző nő vádolt szexuális visszaélésekkel -, a társ-showrunner, Allan Heinberg korábban úgy nyilatkozott, hogy az eredeti terv is az volt, hogy két etapban mesélik el az Álomúr történetét. Bármi is legyen az igazság, a Végtelenek családja júliusban visszatér a Netflixre, az első előzetes után pedig frissen és ropogósan megérkezett a második trailer is, amelyben Morpheus, alias Álom (Tom Sturridge) már nemcsak a saját túléléséért küzd, hanem a teljes Álomvilág megmentéséért is, miközben a világ összeomlani látszik körülötte.
Az előzetesben egy ponton Halál (Kirby Howell-Baptiste) így szól: „Mindenki szereti a jó történeteket, de minden történet véget ér egyszer.”
A második évadban bőven lesznek ismerős arcok, többek közt Lucifer (Gwendoline Christie), Johanna Constantine (Jenna Coleman) és Matthew, a holló (Patton Oswalt), de találkozhatunk majd új karakterekkel is, például Orpheus (Ruairi O'Connor), valamint a transznemű Wanda (Indya Moore) személyében.
A második évad két részletben debütál: az első hat epizód július 6-án, a másik öt rész pedig július 24-én érkezik, lesz továbbá egy különálló bónuszepizód is Halálról, amit július 31-én kapunk meg.
Borítókép forrása: Netflix