Száz klasszikus kungfu-film éled újjá az algoritmusok közbenjárásával.
A mesterséges intelligencia a filmiparban is forró témának számít, akad azonban olyan felhasználási módja is a technológiának, amely talán kevésbé megosztó. A Variety számolt be arról, hogy a 27. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon két AI-alapú filmes kezdeményezést is bejelentettek, amelynek célja, hogy új életet leheljenek a klasszikus kínai harcművészeti filmekbe - valamint egy teljes mértékben mesterséges intelligenciával készült animációs filmet is bejelentettek.
A restaurációs projekt célja, hogy száz, mérföldkőnek számító kung-fu filmet gyakorlatilag remastereljenek, így azok digitálisan felújított változatban térhetnek majd vissza a képernyőkre. Ehhez pedig a mesterséges intelligencia szolgál majd segítségként, az algoritmusokat mind a kép, mind a hang, mind pedig az általános produkciós minőség javítása érdekében bevetik.
„Bruce Lee-től Jackie Chanig, a Tigris és sárkánytól a Wolf Warriorig, ezek a filmek megmutatták a világnak a kínai nép életerejét és szellemét” – mondta Zhang Qilin, a China Film Foundation elnöke. „Ezek a mi mozgóképes névjegykártyáink a világ felé.”
Az AI közbenjárásával olyan filmeket restaurálnak majd, mint az 1972-es, Bruce Lee főszereplésével készült Tomboló ököl, az 1971-es Nagyfőnök, a Jet Li nevével fémjelzett Kínai történet vagy épp a Jackie Channel készült Részeges karatemester. Tian Ming, a Canxing Media elnöke megerősítette, hogy a száz klasszikus kungfu-film közül tíz előnyt élvez majd a fejlesztés első szakaszában, ezekre 100 millió jüant különítettek el.
Készül továbbá egy A Better Tomorrow: Cyber Border című animációs nagyjátékfilm is, amely John Woo kínai filmrendező krimi klasszikusának futurisztikus újraértelmezése lesz, és amelynek különlegessége, hogy az alkotói folyamat egésze - forgatókönyvírás, rendezés, animáció - mesterséges intelligenciával készült.
Borítókép forrása: Golden Harvest