Sokan szidták, James Gunn pedig lépett: kivágott egy megosztó jelenetet a Supermanből

Sokan szidták, James Gunn pedig lépett: kivágott egy megosztó jelenetet a Supermanből

A DC Studios elnöke szerint nem volt elég körültekintő. 

Szűk három hét, és berepül a mozikba a James Gunn rendezte Superman, amelyhez érkezett már pár videós betekintő, többek közt egy olyan is, amelyben a köpenyes szuperhőst szemből és közelről láthatjuk repülni egy havas táj felett. A szóban forgó jelenet azonban nem igazán nyerte el a nézők többségét, sokan furcsának találták benne Superman arcát, és szinte egyből CGI-t is kiáltottak, mire Gunn úgy reagált, hogy nincs szó az említett számítógépes technológiáról: a DC Studios társelnöke szerint a nagylátószögű teleobjektív miatt néz így ki a címszereplő arca.  

Teleobjektív ide vagy oda, Gunn most bevallotta, hogy a sokat vitatott repülős jelenet nem egy kész vizuális effekt volt, és ami talán ennél is fontosabb, hogy a filmbe végül már nem is került bele, mivel nem volt elég jó hozzá - számolt be a GamesRadar. A rendező őszintén elismerte az Entertainment Weekly-nek adott interjújában, hogy az előzeteseket mindig szigorúan átnézni, a reklámanyagokra azonban kevésbé figyel oda, így történhetett meg az, hogy az ominózus jelenet átcsúszott a rostán. A lenti kis betekintőről van egyébként szó.

Az új Superman-film az év egyik legtöbbet fialó produkciója lehet, bár egy új előrejelzés a korábbiakhoz képest valamivel gyengébb nyitányt jósol a DCU első élőszereplős szuperhősfilmjének az USA-ban: míg a korábbi jóslatok inkább 125 és 185 millió dollár közötti nyitást emlegettek, addig a Deadline friss információi szerint valószínűbbnek tűnik a 90 és 125 millió dollár közötti rajt.

Természetesen ez sem kevés, ha azonban ez utóbbi jóslat válik valóra, akkor annyi biztos, hogy nem a David Corenswet főszereplésével érkező Superman szállítja majd a DC történetének legnagyobb nyitányát a tengerentúlon - ahogy azt az előzetes számítások alapján gondolni lehetett. A legimpozánsabb nyitányt eddig Észak-Amerikában a Batman Superman ellen (166 millió dollár) hozta, a második jelenleg A sötét lovag: Felemelkedés (160 millió dollár), míg a harmadik helyen A sötét lovagot (158 millió dollár) találjuk. 

Borítókép forrása: DC Studios

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések