A Marvel Studios állítólag már a második részen töri a fejét.
Bár még több mint egy hónap van hátra a Fantasztikus Négyes: Első lépések mozikba kerüléséig (hazai premier: július 24.), a Variety belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a Marvel már a folytatást is napirendre tűzte. Konkrét premierdátumról ugyan még korai lenne beszélni, ugyanakkor úgy tudni, hogy a stúdió a tervek szerint már 2028-ban mozikba küldené a második részt.
A filmes hírportál értesülései szerint az egyelőre cím nélküli Fantasztikus Négyes-film már fejlesztés alatt áll, olyan más, még ugyancsak dátum nélküli projektek mellett, mint a Fekete Párduc 3. vagy a nagyon régóta húzódó és nagyon várt Penge-reboot Mahershala Alival.
Bár ez egyelőre nem hivatalos információ, éppen ezért érdemes óvatosan kezelni, ugyanakkor egybecseng azzal a hírrel, miszerint a Disney nemrég bejelentett egy negyedik Marvel-filmet is 2028-ra, amely december 15-én kerülne a mozikba - nem kizárt, hogy a szóban forgó alkotás épp az új Fantasztikus Négyes-filmet takarja.
A Fantasztikus Négyes: Első lépések főszereplői egyébként Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Joseph Quinn és Ebon Moss-Bachrach lesznek, ők négyen alkotják majd a Marvel első családját, a történet főgonosza pedig a bolygófaló Galactus lesz - őt Ralph Ineson játssza. A Marvel Studios nagyfőnöke, Kevin Feige nemrégiben pedig azt is megerősítette, amit egy ideje már sejteni lehetett: az Első lépések szoros kapcsolatban áll majd a Bosszúállók: Ítéletnappal, olyannyira, hogy előbbi közvetlenül vezeti majd fel azokat az eseményeket, amelyek meghatározzák a következő Bosszúállók-film sztoriját.
Borítókép forrása: Marvel