Jó pár ikonikus pillanat nem fért bele a Sandman második évadába

Jó pár ikonikus pillanat nem fért bele a Sandman második évadába

A Sandman széria nyáron búcsúzik a nézőktől. 

Februárban eldőlt a Sandman - Az álmok fejedelme sorozat sorsa, miután a történet alapjául szolgáló képregény íróját, Neil Gaiamant nagyon súlyos vádakkal illették - a fantasy sikerszerzőt januárra már nyolc nő vádolta meg szexuális visszaélésekkel. Kiderült tehát, hogy a képregényes mérföldkőként emlegetett történet adaptációja a második évaddal véget ér, vagyis harmadik évad már biztosan nem lesz, ami kapcsán Allan Heinberg társ-showrunner egyébként úgy nyilatkozott, hogy a kezdetektől fogva két etapban gondolkodtak. Heinberg az SFX magazin új számában most azt mondta, hogy igyekeztek minél több ikonikus jelenetet átültetni a képregényből - ám ez nem sikerült nekik maradéktalanul. 

A GamesRadar azt írja, hogy Heinberg szerint több olyan jelenet is volt, amit leforgattak, ám végül ki kellett vágniuk a történet folytonossága és a nézői érthetőség érdekében. 

Rengeteg alkalommal előfordult, hogy túl sok mindent próbáltam belezsúfolni a képregényből: leforgattuk, aztán amikor láttuk az adott jelenetet a végső vágásban és a történet egészében, rájöttünk, hogy 'Igen, ezt senki nem fogja érteni.' Szóval már voltak áldozatok, de legalább ezek amolyan extra tartalmak lesznek majd a weboldalra, és a rajongók is örülni fognak neki, mert így legalább nem mondhatják, hogy nem próbálkoztunk!

Heinberg szerint viszont így sem lesz okunk a panaszra, a showrunner azt ígérte, hogy bőven lesznek a második évadban is ikonikus részek, amelynek örülhetnek majd a rajongók, többek közt a Szentivánéji álom történetét is megkapjuk - ez az a rész, amelyben Shakespeare Álom (Tom Sturridge) ihletésére írja meg világhírű vígjátékát. Az pedig már korábban kiderült, hogy az alkotók készültek egy bónuszepizóddal is, amely a The Sandman Presents: Death: The High Cost of Living címmel érkezik, ami egy olyan Sandman spin-off képregény után kapta a nevét, amelynek középpontban az Álomúr testvére, Halál (Kirby Howell-Baptiste) áll. A várva várt második etap pedig két részre bontva érkezik:

  • az első hat epizód július 3-án,
  • a másik öt rész július 24-én,
  • a bónuszepizód pedig július 31-én debütál a Netflixen. 

Borítókép forrása: Netflix 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések