Superman és Lois Lane kapcsolata kiemelt szerepet kap a történetben.
Nem kell már sokat aludni, és megérkezik a hazai mozikba a DCU első élőszereplős filmje, az új Superman David Corenswet címszereplésével, Rachel Brosnahan Lois Lane-jével és Nicholas Hoult szupergonosz Lex Luthorjával. A rendező James Gunn pedig nemrégiben elárulta, hogy milyen mélyebb témákat érint majd az új film, merthogy ilyen is lesz benne bőven.
A DC Studios nagyfőnöke a The Times-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a Superman története lényegében az amerikai történet allegóriája, és maga a karakter is egy „bevándorló”, aki más világból érkezik, és a jobb élet reményében új otthont keres - írja a Variety.
Gunn azt is mondta, hogy a filmjét a témáit illetően a különböző politikai nézeteket valló csoportok eltérően értelmezhetik, különösen a bevándorlás körüli jelenlegi országos feszültségek fényében. A rendező ugyanakkor hozzátette, hogy kiáll a Superman kapcsán megfogalmazott eszmék mellett, és nem igazán érdekli, ha ezekkel valakit megsért. Gunn egészen pontosan így fogalmazott:
„Igen, különbözőképpen hat majd az emberekre, de a film alapvetően az emberi kedvességről szól. De persze mindig lesznek bunkók, akik nem kedvesek, és már csak azért is sértőnek találják majd a filmet, mert az a kedvességről szól. De hát ők meg kit érdekelnek?"
Majd így folytatta: „Igen, a film a politikáról is szól, viszont egy másik szinten az erkölcsről is. Hogy soha nem ölünk, bármi is történjék - ahogy azt Superman hiszi -, vagy megengedhető némi egyensúly, ahogyan azt Lois gondolja? Valójában a kettejük kapcsolatáról szól, és arról, hogyan szakíthat szét két embert az, ha alapvető erkölcsi kérdésekben mást gondolnak.”
Az új Superman július 10-én rajtol el itthon - ti terveztek rá jegyet váltani?
Borítókép forrása: DC Studios