Major győztes magyar edzővel erősít a Liquid CS2 csapata

Major győztes magyar edzővel erősít a Liquid CS2 csapata

A B1ad3 szárnyai alatt töltött két év után új kihívást talált magának flashie.

Véget érhet a több hónapja tartó átmeneti időszak a Liquid CS2 csapatánál, miután már nem csak egy erős játékos magjuk lett, de egy rendes edzőjük is. Az amerikai szervezet még márciusban menesztette MithR-t a posztjáról, nem sokkal azelőtt, hogy siuhy kölcsönbérletbe érkezett hozzájuk a MOUZtól. Addig a pontig a csapat nem muzsikált valami fényesen, és bár azóta sem váltották meg a világot, rögtön egy szezon közepi csere után talán nem is várta tőlük ezt senki. Az év második felében azonban ennél nagyobbat kell dobbantania a Liquidnek, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a játékoskeret mellett a szakmai stáb is erős legyen. Ezért is örömteli, hogy az eddig ideiglenesen az edző szerepben dolgozó DeMars DeRover helyett a következő szezonban a magyar Bea „flashie” Viktor veszi át a gyeplőt.

Flashie az elmúlt két évben a NAVI-nál dolgozott, ahol B1ad3 szárnyai alatt elemzőként számtalan tier 1-es versenyt, valamint egy Major bajnoki címet is elnyert a PGL Koppenhágán. A veterán magyar nem most lesz először edző, hiszen az ukrán org előtt a Salamanderben, a Budapest Five-ban, a CLG Redben és a FlyQuest REDben is dolgozott már ebben a szerepben, nem kis sikereket elérve. Persze a Liquid jóval nagyobb falat lesz ezekhez, sőt a NAVI-s munkájához képest is. De látva, hogy tavaly milyen sikereket ért el flashie-vel a NAVI, a taktikai felkészültségében biztosak lehetünk, Twistzzéknek pedig erre lehet a legnagyobb szükségük most.

A Liquid jövője egyébként még nem dőlt el teljesen azzal, hogy leigazolták flashie-t edzőnek. A BLAST.tv Austin Majorön korán elvérző csapatból NAF nyilatkozott egy olyat korábban, miszerint veszélyben lehet a helye a gyenge teljesítmények miatt. Remek kérdés, hogy a franchise játékosnak számító kanadai távozása mennyire reális, de ha bekövetkezik, akkor ő lesz idén a harmadik személy, akitől megválik a Liquid, miközben igencsak képlékeny, hogy kivel pótolhatnák őt.

A Liquid felállása jelenleg

Keith „⁠NAF⁠” Markovic
Russel „⁠Twistzz⁠” Van Dulken
Roland „⁠ultimate⁠” Tomkowiak
Guy „⁠NertZ⁠” Iluz
Kamil „⁠siuhy⁠” Szkaradek

Bea „⁠flashie⁠” Viktor Tamás (edző)

Borítókép: PGL / Joao Ferreira

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések