Úgy fest, végre tényleg elkészülhet A nemzet aranya 3.

Úgy fest, végre tényleg elkészülhet A nemzet aranya 3.

Ismét napirendre kerülhetett az új felvonás. 

Jó ideje hallani már arról, hogy harmadik rész is készülhet a Nicolas Cage nevével fémjelzett kalandfilmhez, már-már szinte mítosszá vált A nemzet aranya 3. létezése, sokszor bejelentették, hogy készül, nem sokkal később pedig már cáfolták a létezését. Egy új pletyka szerint most viszont tényleg összejöhet a dolog. 

A Disneyvel kapcsolatos ügyekben általában jól értesült The Disinsider egy iparági bennfentesre, egy bizonyos Daniel RPK-ra hivatkozva azt írja, hogy a film fejlesztés alatt áll a Disneynél, a forgatókönyvet pedig Chris Bremner írja, aki a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk és a Bad Boys – Mindent vagy többet filmeket is szállította. 

Ha ez a hír ismerősnek tűnik, az nem a véletlen műve, a The Hollywood Reporter ugyanis már 2020-ban arról írt, hogy Brenner dolgozik a következő rész történetén, ami arra utalhat, hogy egy korábbi elképzeléshez ugranak viszont, nem pedig teljesen elölről kezdik a projektet. Tavaly egyébként még Ted Elliott író nyilatkozott úgy, hogy dolgozik a szkripten, és a következő rablást a „valaha volt legfurcsábbnak” nevezte. 

A nagy kérdés persze az, hogy az eredeti szereplők, az élen Nicolas Cage színésszel, vajon visszatérhetnek-e, ezzel kapcsolatosan azonban még ennyi biztos információnk sincs. A hollywoodi sztár egyébként egy Benjamin Gates nevű történész-kriptográfust alakít a filmsorozatban, a 2004-es első rész pedig egy valódi szabadkőműves legendát dolgoz fel, miszerint George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin a függetlenségi háború alatt jelentős mennyiségű aranyat rejtett el, ennek megtaláláshoz pedig az Alkotmányban, valamint a Függetlenségi Nyilatkozatban elrejtett hivatkozások megfejtésére van szükség. A 2007-es második részben, ami Titkok könyvtára címmel érkezett a mozikba, pedig Abraham Lincoln elnök meggyilkolásának rejtélyét igyekeztek felgöngyölíteni. 

Borítókép forrása: Disney

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN