Cartman legdurvább húzása sokak tetszését elnyerte.
Bár a South Park legjobb részeit valószínűleg érdemes lenne inkább egy top 50-es listában tárgyalni, annyi remekül sikerült epizódja van a mostanra 325 részt számláló sorozatnak, akad azonban egy, ami ha nem is sokkal, de az IMDb értékelései szerint kiemelkedik a többi közül.
Az ötödik évad negyedik epizódjáról, a Scott Tenormannak meg kell halnia (Scott Tenorman must die) című részről van szó, amely még 2001-ben jelent meg, és amelyben Cartman talán leggonoszabb cselekedete kapja a főszerepet. A történet szerint Cartman azzal dicsekszik, hogy megszerezte első fanszőrzetét, csakhogy kiderül, hogy a szőr valójában nem tőle származik, hanem egy idősebb gyerektől, Scott Tenormantól vásárolta őket. A titok tehát kitudódik, a többiek kinevetik Cartmant, ő pedig elképesztően gonosz bosszút fogad: meggyilkoltatja Scott szüleit, belefőzi őket egy chilis baba, majd azt megeteti Scottal egy verseny keretében. Amikor Scott szembesül azzal, hogy megette a saját szüleit, mindennek tetejébe még a Radiohead zenekar tagjai is megjelennek, és nevetségessé teszik a síró srácot.
Bár az animációs sorozat alkotóinak soha nem kellett a szomszédba menniük egy kis brutalitásért, a Scott Tenormannak meg kell halnia egy különösen sokkoló epizód, az IMDb szavazói szerint pedig egyúttal a legjobb is: a szóban forgó rész egészen pontosan 10-ből 9,6 ponton áll az összesített eredmények alapján több mint 12 ezer csillagozásból. A második helyezett egyébként szorosan követi őt a sorban 9,6 ponttal, amit a tizedik évad nyolcadik epizódja, a Világok harca érdemelt ki.
Borítókép forrása: Comedy Central