Ők lesznek az új Neville és Dudley a Harry Potter-sorozatban

Ők lesznek az új Neville és Dudley a Harry Potter-sorozatban

Madam Hooch és Olivander szerepeiről is lehullt a lepel. 

Hivatalosan is kezdetét vette az HBO Harry Potter-sorozatának forgatása, ennek apropóján pedig Dominic McLaughlinről is megosztották az első olyan fotót, ahol talárban és szemüvegben, vagyis Harry Potterként láthatjuk őt. A munkálatok az Egyesült Királyságban, a Warner Bros. leavesdeni stúdiójában vették kezdetét, ahol a Potter-filmek forgatása is nagyrészt zajlott. 

A minap azonban nemcsak a forgatást jelentették be hivatalosan, de a 2027-ben érkező széria további új szereplőkkel is bővült: mostantól Rory Wilmot mint Neville Longbottom, Amos Kitson mint Dudley DursleyLouise Brealey mint Madam Hooch és Anton Lesser mint Mr. Ollivander is a csapat tagjait képezik. A fotón látható színészek fentről lefelé, balról jobbra láthatók. 

Fotó: Warner Bros.  

Az alkotók azt ígérik, hogy a sorozat a Harry Potter-könyvek hű adaptációja lesz, és mindegyik évad egy-egy könyvet dolgoz majd fel. Bár ezek alapján hét etapra lehetne számítani, Casey Bloys, az HBO & Max Content elnök-vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a széria tíz egymást követő évig fut majd. Egyelőre tehát sok a bizonytalanság a sorozat jövőjét illetően, Bloys megjegyzése pedig arra is utalhat, hogy a későbbi könyvek történetét nem feltétlen csak egy évadban mesélik majd el. 

Borítókép forrása: Warner Bros. Discovery 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések