A Föld legnyomorultabb emberéről szól a Breaking Bad alkotójának új sci-fi sorozata

A Föld legnyomorultabb emberéről szól a Breaking Bad alkotójának új sci-fi sorozata

Boldogság? Ugyan már, mégis ki kér belőle? 

A 2008-ban indult Breaking Bad - Totál szívás a televíziózás egyik csúcsteljesítménye, az alkotó Vince Gilligan neve pedig azóta is rendkívül jól cseng a filmes szakmában - ő írta egyébként a Breaking Bad ugyancsak jól sikerült spin-offját, a Bob Odenkirk főszereplésével készült Better Call Sault is. Most pedig újabb sorozattal jelentkezik a neves alkotó: a Pluribus címre keresztelt sci-fi széria középpontjában a Föld legboldogtalanabb embere áll. 

Az tehát már sejthető, hogy főszereplőnk nem egy vidám fazon, na de mi a konfliktus? Bár a konkrét cselekmény nem ismert, annyi biztos, hogy a világ legnyomorultabb emberének az lesz a feladata, hogy megmentse a világot a boldogságtól. Azt is tudjuk továbbá, hogy a sorozat egy alternatív új-mexikói Albuquerque-ben játszódik, és már az első részben gyökeresen megváltozik majd a világ, ez a fordulat lesz az, ami elindítja a cselekményt, amely aztán várhatóan sok epizódnyi drámát és gondolatébresztést tartogat majd a nézők számára. 

Bár már az alapfelvetés is elég abszurd, a lenti rövidke kedvcsináló jól jelzi, hogy széria igencsak feszegeti majd a műfajhatárokat, miközben már most olyan klasszikusokhoz hasonlítják, mint az Alkonyzóna vagy az X-akták, utóbbihoz egyébként Gilligannek is volt némi köze. 

A főszereplő Rhea Seehorn, aki korábban Kim Wexlert alakította a fentebb már említett Better Call Saul-ban, mellette pedig olyan színészek tűnnek majd fel, mint Karolina Wydra és Carlos-Manuel Vesga. 

A különlegesnek ígérkező Pluribus első évada november 7-én debütál az Apple TV+ kínálatában, az almás cég ráadásul már a második évadnak is zöld utat adott, tehát hosszabb távra terveznek vele. 

Borítókép forrása: IMDb

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések