James Cameron szerint jó lenne csinálni egy (vagy több) animációs Avatart is

James Cameron szerint jó lenne csinálni egy (vagy több) animációs Avatart is

Cameron sosem engedi el a Pandorát. 

Az Avatar első része a valaha volt legnagyobb bevételt hozó film lett világszinten, több mint 2,92 milliárd dollárral, a második film pedig 2022-ben ugyancsak kasszasiker lett, 2,3 milliárd dollár feletti bevételt sikerült összehoznia. Most decemberben pedig érkezik a harmadik felvonás, az Avatar: Tűz és Hamu (Avatar: Fire and Ash), ami egy új klánt mutat majd be a Na'vik világából, és amelyhez nemrégiben befutott az első látványos előzetes is. 

A harmadik filmmel azonban még biztosan nem ér véget a nagy sikerű filmsorozat, a tervek szerint 2029-ben érkezik a negyedik, 2031-ben pedig az ötödik film, vagyis még hosszú éveken keresztül velünk lesz a James Cameron által megálmodott spirituális látványorgia. Sőt, a jelek szerint az sem kizárt, hogy animációs formában is tovább bővülhet majd a franchise. 

A rendező az Empire magazinnak adott interjújában azt mondta, hogy azt tervezi, hogy az Avatar-univerzumot animációs antológiasorozattal és esetleg még egy animációs filmmel is bővíti. Elmondása szerint olyan történeteket szeretne bemutatni a Na'vik világából, amelyek a mozifilmekben nem kaptak helyet, például a Pandorára érkező első expedícióról vagy különféle háttérsztorikról, inspirációforrásként pedig a 2003-as Animatrix animációs antológiafilmet említette, amely szerinte nagyszerű módon bővítette tovább a Mátrix-univerzumot. 

Az ötletet már megosztotta a Disney-vel is, de a projekt még nagyon korai fejlesztési fázisban van, jelenleg még csak történeteket gyűjtenek, és keresik azokat a független filmeseket és animátorokat, akik szívesen dolgoznának a projekteken. Addig is viszont itt van nekünk az új Avatar-film, az Avatar: Tűz és Hamu, amelynek 2025. december 19-én várható a premierje.

Borítókép forrása: 20th Century Fox 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések