Budapest most kész Hollywood.
Kis hazánkban forog a Dűne harmadik felvonása, amely jövő decemberben érkezik majd a mozikba, a címe pedig nemes egyszerűséggel csak Dune: Part Three lesz, azaz magyarul jó eséllyel Dűne: Harmadik rész címen érkezik majd hasonlóan a második részhez, ami ugyancsak nem lett túlbonyolítva, Dűne: Második részként került a nagyvászonra. Az új filmet szintén a kanadai Denis Villeneuve rendezi, a történet pedig a Frank Herbert-féle, 1969-es A Dűne messiása regényt dolgozza majd fel.
A sztárok pedig a forgatás nyomán kis túlzással szép sorjában „lepik el" Budapest utcáit, az Index a minap például arról írt, hogy az Alkonyat-filmek és az új Batman sztárja, Robert Pattinson Jason Momoa társaságában érkezett meg Magyarországra. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Jason Momoa által alakított Duncan Idaho is visszatér majd a harmadik filmben - sőt Momoa fia is szerepet kapott a produkcióban -, Pattinson Budapesten való feltűnése azonban azt is megerősíteni látszik, hogy a színész valóban benne lesz a várva várt folytatásban - a pletykák szerint a gonosz Scytale mestert alakíthatja a történetben.
De nemcsak Pattinson és Momoa van Budapesten a Dűne 3. forgatása miatt, hanem Zendaya is, aki annyi helyen bukkant már fel, hogy lassan felsorolni is nehéz lenne: többek közt betért például egy Andrássy úton lévő luxuparfümériába, feltűnt egy belvárosi kávézóban, sőt még a Napfényes Étteremben is elfogyasztott egy nyersvegán cukkinispagettit. A 28 éves színésznő mellett továbbá Timothée Chalamet is megérkezett a magyar fővárosba, akit időközben már a párja, Kylie Jenner is meglátogatott.
Borítókép forrása: Depositphotos / arp