James Cameron filmet készít arról a férfiról, aki két atombombát is túlélt

James Cameron filmet készít arról a férfiról, aki két atombombát is túlélt

Az egyetlen ember, aki hivatalosan is túlélte Hirosimát és Nagaszakit. 

Miután letudta az Avatar: Tűz és Hamuval kapcsolatos munkálatokat, James Cameron egy igazán érdekes projekt felé fordul: arról a japán férfiról forgat filmet, aki miután túlélte az 1945-ben Hirosimára ledobott atombombát, vonattal átutazott Nagaszakiba, ahol pár nappal később szintén átvészelt egy atomtámadást. A mérnökként dolgozó, 1906-ban született Jamagucsi Cutomu végül daganatos betegség következtében hunyt el 2010-ben, 93 éves korában. 

Cameron nemrégiben vásárolta meg Charles Pellegrino készülő könyve, a Ghosts of Hiroshima (A hirosimai kísértetek) jogait, és bejelentette, hogy ez lesz a következő nagy filmprojektje, amint az Avatar-sorozat forgatásai engedik. A film alapjául két Pellegrino-könyv szolgál majd: a 2015-ös Last Train from Hiroshima és az új, 2025-ben megjelenő Ghosts of Hiroshima.

Cameron úgy nyilatkozott, hogy már régóta szeretett volna filmet készíteni az atomtámadásokról, és miután személyesen is találkozott Jamagucsival nem sokkal annak halála előtt, erkölcsi kötelességének is érzi, hogy filmre vigye a férfi figyelemreméltó élettörténetét. 

Ez lesz egyébként a hollywoodi rendező első nem-Avatar filmje az 1997-es Titanic óta, a film pedig különösen jelentősnek számít annak fényében, hogy Christopher Nolan Oppenheimer-filmje tudatosan nem mutatta meg az atomtámadások japán áldozatainak nézőpontját, Nolan ugyanis abban bízott, hogy valaki más majd elmeséli a történet másik oldalát. Úgy tűnik, ez a valaki más most James Cameron lesz. 

Borítókép forrása: Walt Disney Studios Motion Pictures

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések