A Fehér Ház dühöng, a South Park alkotói örülnek.
A múlt hét közepén két és fél évvel a legutóbbi South Park évad után visszatért a képernyőkre (legalábbis az USA-ban) Matt Stone és Trey Parker ikonikus animációs sorozata, és rögtön az első epizóddal egy kisebb botrányt is kavartak. Az angolul Sermon on the 'Mount címet viselő részben ugyanis Donald Trump kapta az ívet, nem is kicsit: a regnáló amerikai elnököt szexuálisan impotens, nárcisztikus diktátorként ábrázolják, aki igyekszik ágyba bújni a Sátánnal, miközben egy másik jelenetben pedig meztelenül bolyong a sivatagban. Az epizód láttán a Fehér Ház még egy nyilatkozatot is kiadott, amelyben lényegében lehordták a sorozatot, ami szerintünk már nem is releváns, és csak kétségbeesetten küzd a figyelemért.
A Trumppal való gúnyolódás mindenesetre bejött: a nyitóepizód közel 6 millió nézőt vonzott a Comedy Centralon és a Paramount+ streamingszolgáltatáson keresztül, ezzel pedig a legnézettebb évadpremier lett a sorozat 1999-es kezdete óta, a kábeltévés adások között pedig aznap este első helyen végzett.
Mindeközben pedig Trey Parker és Matt Stone még a premier bemutatója előtt egy új, ötéves, 1,5 milliárd dolláros szerződést kötöttek a Paramounttal, ami szintén cáfolja a sorozat „jelentéktelenségéről” szóló kritikákat, és amelynek apropóján már az is kiderült, hogy öt éven keresztül évente tíz új epizód érkezésére számíthatnak majd a rajongók.
A 27. évad 2. epizódja pedig szintén tovább üti a vasat Trumppal, a kedvcsináló előzetest itt láthatjátok.
Borítókép forrása: Comedy Central