Jöhet az újabb házcsere: minisorozat készül a Holidayből is

Jöhet az újabb házcsere: minisorozat készül a Holidayből is

Sorozatverziót kap az ikonikus romcom.

A 2000-es években készült pár jól sikerült romantikus-vígjáték, ilyen a 2006-os Holiday is, amelyben két nő - egy brit (Kate Winslet) és egy amerikai (Cameron Diaz) - karácsonyra házat cserél, miután mindketten úgy érzik, hogy a magánéletüket tekintve betelt náluk a pohár. A sors pedig, hogy, hogy nem, úgy hozza, hogy két nőre pont az idegen országban talál rá a nagybetűs szerelem Jude Law és Jack Black karaktere személyében. 

A Variety azt írja, hogy a romcom minisorozat-verziója gyakorlatilag ugyanerre az alapsztorira épül majd, ám úgy tudni, hogy új karaktereket kapunk, vagyis nem Winslet által alakított Iris és a Diaz által megformált Amanda térnek majd vissza. Bár a szereplőkről egyelőre nem tudni semmit, Krisie Ducker íróként és ügyvezető producerként jegyzi a szériát, aki korábban olyan tévés forgatókönyvírói munkákon dolgozott, mint a Megszállottak viadala, az Ella Purnell-féle Aranyom és a The Assassin krimisorozat. Nancy Meyers viszont, aki az eredeti filmet írta, producálta és rendezte, nem dolgozik a sorozaton.

A 85 millió dollárból készült Holiday világszerte több mint 205 milliót hozott a konyhára, és bár a kritikai fogadtatása vegyes volt, a szívmelengető ünnepi hangulat, az erős színészgárda és a kedvelhető karakterek hamar kultstátuszba emelték Meyesr filmjét, aki amolyan igazi romcom veterán": ő jegyzi a Mel Gibsonnal készült Mi kell a nőnek?, a Jack Nicholson-féle Minden végzet nehéz és a Meryl Streep nevével fémjelzett Egyszerűen bonyolult című alkotásokat is. 

Borítókép forrása: Columbia Pictures 

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések