Csak nem hagyják nyugodni filmes vonalon a Resident Evil franchise-t, és úgy tűnik Zach Cregger, a Weapons rendezője egy új adaptáción töri a fejét, ami nem feltétlen fog tetszeni a a legnagyobb fanoknak.
Alighanem ezek alapján jobb, ha már most felkészülünk egy olyan élményre, ami erősen eltérhet a szokásostól. Zach Cregger hamarosan bemutatja a Weapons című filmjét, ám ezen túlmenően azt is bejelentette, hogy a következő nagy dobása egy Resident Evil adaptáció lesz, viszont nem úgy, ahogy arra sokan gondolnának.
Cregger szerint a játékok történeteit már minden rajongó ismeri, így ő inkább egy teljesen új sztorit szeretne tető alá hozni, ami ugyanakkor szigorúan követi a franchise-ban megismert szabályokat és világot.
„Nem fogom elmesélni Leon történetét, mert azt már bemutatták a játékok. A rajongóknak az már megvan.”
A projektet a Constantin Film, a Vertigo Entertainment és a PlayStation Productions közösen készíti, és bár a karakterek teljesen újak lesznek, a túlélőhorror hangulat garantált. Cregger célja, hogy megragadja azt a feszült, lassan kibontakozó tempót, amit a játékok olyan mesterien át tudnak adni. Általában ugye adott egy karakter, egy veszélyekkel teli út, ehhez pedig ott van a háttérben folyamatosan meghúzódó rettegés.
Az Resident Evil brand eddig is nagy utat járt be: a ’94-es játékmegjelenés után Milla Jovovich vezette a filmsorozatot hat részen át, majd jött a 2021-es reboot, a Resident Evil: Welcome to Raccoon City, ami azonban szintén nem lett nagy eresztés. Most pedig Cregger próbálkozik meg egy új vízióval, ami remélhetőleg nem áll bele a földbe egy epizód után. Az új produkció főszereplője egyébként a 28 esztendős Austin Abrams lesz.
Borítókép: Steam