Az utolsó vádlott is bűnösnek vallja magát.
Jasveen Sangha, a médiában Ketamin királynő néven ismert nő, beismeri bűnösségét a Jóbarátok sztárja, Matthew Perry halálához vezető túladagolás ügyében - számolt be a Variety. Az 54 éves Perry 2023 októberében hunyt el Los Angeles-i otthonában, miután a vádlottak által beszerzett ketamin következtében megfulladt.
Sangha öt vádpontban vállalta a felelősségét, többek közt ketamin terjesztéséért, ami halált okozott, valamint kábítószerrel kapcsolatos hely fenntartásáért. Az ügyészek szerint Sangha és Erik Fleming orvos összesen 51 fiola ketamint juttattak el Perry asszisztensének, Kenneth Iwamasának, aki aztán beadta azt az anyagot a színésznek, ami végül végzetesnek bizonyult. Sangha korábban már másokat is ellátott ketaminnal, például Cody McLaury-t, egy fiatal férfit, aki 2019-ben ugyancsak túladagolásban halt meg.
Úgy tudni, miután tudomást szerzett Perry haláláról, a Ketamin királynő állítólag igyekezett eltüntetni a nyomait, és utasította Fleminget, hogy „törölje az összes üzenetünket”.
A hatóságok 2024 márciusában házkutatást tartottak Sangha hollywoodi otthonában, ahol 79 fiola ketamint, MDMA-tablettákat, hamis Xanax-pirulákat és egy arany pénzszámláló gépet is találtak. Sangha a vizsgálat során azt is elismerte, hogy megpróbálta eltüntetni a nyomokat, és arra utasítva Fleminget, hogy törölje az üzenetváltásaikat.
Sangha a legutolsó vádlott, aki beismerő vallomást tesz Perry halálával kapcsolatban; a többi érintett - Erik Fleming, Kenneth Iwamasa és Mark Chavez - korábban már elismerte a bűnösségét az ügyben. A nő ítéletére a következő hónapokban kerül sor, legkevesebb 11 év börtön vár rá.
Borítókép forrása: BBC