A vámpíros horror kicsit korábban érkezik, de a Farkasember is befut még ebben a hónapban.
Robert Eggers negyedik rendezésének egy vámpíros klasszikust szemelt ki, a több mint százéves, Friedrich Wilhelm Murnau-féle fekete-fehér némafilmet, a Nosferatut, amelynek remake változatát még tavaly karácsonykor mutattak be az amerikai mozik - idehaza kicsivel később, január 2-án debütált a nagyvásznon. Vagyis ennek már több is, mint fél éve, streamingszolgáltatóra azonban még mindig nem került fel a produkció - mostanáig, pár nap múlva ugyanis már elérhető lesz az egyik népszerű platformon.
Augusztus 4-én érkezik a SkyShowtime kínálatába Eggers gótikus vámpíros mozija, amelyben Ellen Huttert (Lily-Rose Depp) kísérteties látomások gyötrik, miközben férje, Thomas (Nicholas Hoult) Erdélybe utazik egy üzleti ügyben. Ott találkozik a titokzatos Orlok gróffal (Bill Skarsgård), akinek a jelenléte szörnyű eseményeket indít el.
Orlok gróf, azaz Drakula mellett pedig egy másik gótikus rémalak is beköszön a streamingszolgáltató kínálatába az augusztusi hónap folyamán. Leigh Whannell (Fűrész, A láthatatlan ember, Insidious) filmje egy családi drámába oltott horrorfilm, amelyben egy családapa (Christopher Abbott) a feleségével (Julia Garner) és lányukkal visszatérnek egy régi családi farmra, ahol az apát megharapja egy rejtélyes lény. Ahogy telik az idő, az apa fokozatosan alakul át valami felismerhetetlenné, miközben a felesége kétségbeesetten igyekszik eldönteni, hogy a házon belüli fenyegetés vagy a kívülről érkező veszedelem-e a nagyobb. A Farkasember augusztus 25-én költözik be a SkyShowtime-ra.
Borítókép forrása: Focus Features