Dorothy itt nagyon rosszul jár.
Jon M. Chu rendező Wicked adaptációja szépen hozott a jegypénztáraknál, elsősorban a tengerentúlon pedig hatalmas hype alakult ki körülötte, ami nem véletlen, az 1939-es Óz, a csodák csodája ugyanis az egyik legkedveltebb hollywoodi filmklasszikus, ahogy az alapjául szolgáló Frank Baum-meseregény is egy ízig-vérig amerikai alkotás. A direktor a 2003-as azonos című színpadi musicalhez hasonlóan két felvonásban képzelte el a Wicked mozgóképre adaptálását, egy évvel az első rész után pedig jöhet is a folytatás, ami angolul Wicked: For Good címmel érkezik, és amelyben a két főszereplő boszorkány, Glinda és Elphaba egyre inkább azzá válnak, akikként az Óz, a nagy varázsló történetéből ismerjük őket: Glinda a jó Északi Boszorkánnyá, Elphaba pedig a gonosz Nyugati Boszorkánnyá formálódik. De mégis kit érdekel a Wicked második része, ha itt van nekünk a Wicked of Oz, ami már csak a leírása alapján is olyan gagyinak tűnik, hogy egyszerűen nem tudjuk majd kihagyni?
Fotó: Sandaled Kid Productions
A Wicked of Oz a Deadline cikke szerint egy alacsony költségvetésű, véres slasher lesz, amelyben Dorothyt szintén elragadja majd egy tornádó, csakhogy nem a színes, mesebeli Ózba kerül a lány, hanem egy brutális, horrorisztikus világba, ahol minden sarkon a halál leselkedik rá. Hogy néhány példát is mondjunk: Glinda például nem jó boszorkány, hanem egy éhes kannibál a filmben, aki éppen kifogyott a manóhúsból, a Madárijesztő koponyákat zúz szét, a Bádogember szenvedéses gyűjtője a még dobogó emberi szíveknek, a Gyáva Oroszlán pedig jobb híján a gazdája szórakoztatására tépi szét az áldozatait.
Fotó: Sandaled Kid Productions
Ezt az Óz-feldolgozást tehát messzire kerüljék a gyerekek, de a gyengébb idegzetű nézőknek sem ajánljuk jó szívvel. A filmet egyébként novemberben tervezik bemutatni, hasonlóan a Wicked 2. felvonásához, ami november 21-én debütál majd a tengerentúlon - bár aligha lesznek komoly versenytársai egymásnak.
Borítókép forrása: Universal Pictures