Az egyik Wayans testvér szerint ezeket a horrorfilmeket veheti célba a Horrorra akadva 6.

Az egyik Wayans testvér szerint ezeket a horrorfilmeket veheti célba a Horrorra akadva 6.

Az év filmje is ott lehet köztük. 

Tudjuk, hogy jön a Horrorra akadva 6. (Scary Movie 6), azt is tudjuk már, hogy pontosan mikor, most pedig arra is fény derülhetett, hogy melyek azok a horrorfilmek, amelyekből gúnyt űzhetnek a Wayans testvérek. Marlon Wayans nemrégiben ugyanis a ComicBooknak adott interjút új horrorfilmje, a HIM népszerűsítése apropóján, és itt jött szóba cikkünk témája is, Wayans pedig felsorolt néhány olyan alkotást, amelyek a közelgő paródiafilmben helyet kaphatnak.

„A Tudom, mit tettél tavaly nyáron című filmben lehet valami. Szerintem a Sikoly franchise mindig is nagyszerű volt, de úgy gondolom, hogy az Eretnek is egy csodálatos film. Longlegs - A rém. Tűnj el. Nem. Annyi nagyszerű horrorfilm van, amiből meríthetünk, hogy igazi élvezet lesz számunkra ezeknek a kiparodizálása. Bűnösök.”

Készpénznek a fenti listát persze nem érdemes még venni, de könnyen lehet, hogy Wayans nem csak egyszerűen a hasára ütve sorolta fel ezeket a horrorfilmeket, ugyanis olyan alkotásokat mondott, amelyek az elmúlt években kétségkívül meghatározóak voltak, ráadásul mind-mind olyannyira egyediek a maguk nemében, hogy jó alapot szolgáltathatnának egy paródiafilmhez. Ott van például a Ryan Coogler rendezte Bűnösök, ami nálunk eddig egyértelműen az év filmje, és amit már most az Oscar-esélyesek között emlegetnek - hogy csak egyetlen példát említsünk. 

A Horrorra akadva 6. várhatóan 2026. június 12-én kerül majd az amerikai mozikba, a projekt egyik nagy érdekessége pedig az, hogy az első két részt is jegyző Wayans tesók írják a történetet, és a produceri szerepben is visszatérnek - a rendező Michael Tiddes lesz. Jó hír továbbá, hogy két jól ismert arc is benne lesz az új felvonásban: az első négy rész naiváját alakító Anna Faris és filmbéli jó barátnője, Regina Hall is visszatérnek

Borítókép forrása: IMDb

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések