Nincs dinoszauruszos film Scarlett Johansson nélkül.
A Gareth Edwards rendezte új Jurassic World annyi pénzt hozott a konyhára, amennyit nem szégyelt: a 180 millió dollárból készült alkotás már több mint 870 millió dollárnál jár, a mozik ráadásul még mindig vetítik, így a bevétel is szép fokozatosan növekszik. Az Újjászületés (Rebirth) alcímmel érkezett új rész egyébként nem kötődik szorosan a Chris Pratt főszereplésével készült Jurassic World-trilógiához, egy másik történetet kapunk új főszereplőkkel a középpontban, a készítők célja pedig alapvetően az volt, hogy a régi Jurassic Park-hangulatot idézzék meg. Szerintem ez sikerült, második szerint viszont nem, az anyagi siker azonban nem maradt el, így nagyon meglepő lenne, ha a Universal nem tervezne folytatást a filmhez. Egy új pletyka szerint ettől azonban nem kell tartani.
A bennfentes információkat szállító Daniel Richtman ugyanis azt állítja, hogy a Jurassic World: Újjászületés 2. nemcsak egyszerűen tervben van, de a stúdió már el is kezdett dolgozni rajta, a folytatásban pedig szintén Scarlett Johansson játszaná a főszerepet.
A kétszeres Oscar-díjra jelölt, dán származású színésznő a júliusban bemutatott filmben Zora Bennettet, a kissé kapzsi, de nagyon is jólelkű titkosszolgálati szakértőt alakítja, akit egy gyógyszercég alig gyanús alkalmazottja arra kér, hogy segítsen neki DNS-t kinyerni a világ három legnagyobb élő dinoszauruszából. Az expedícióhoz néhány snittel később csatlakozik egy jóképű paleontológus is Jonathan Bailey alakításában, valamint Mahershala Ali hajóskapitánya, akinek közös múltja van Zorával - no, nem romantikus jellegű, hanem munkával kapcsolatos. Bár túl sok kapcsolódási pont nincs, tegyük azért hozzá azt is, hogy az Újjászületés öt évvel a Jurassic World: Világuralom eseményei után játszódik, ami a Chris Pratt-féle trilógia utolsó darabja, az új filmben pedig a dinoszauruszok már egy elszigetelt környezetben élnek az Egyenlítő környékén.
Egyelőre nem tudni, hogy a rendező, Gareth Edwarda és David Koepp, aki a forgatókönyvet írta, visszatérnek-e a folytatásban, de nem lennénk meglepve, ha a Universal tenne nekik egy visszautasíthatatlan ajánlatot - levágott lófej nélkül természetesen. Ráadásul nemcsak magáról a folytatás tényéről esett szó a napokban, de egy egészen konkrét premierdátumot is belengetett az egyik Jurassic Worrld-filmekkel foglalkozó oldal: sejtéseik szerint a következő dinós film 2028. június 9-én kerülhet majd a mozikba.
A Chris Pratt-féle Jurassic World-trilógia egyébként szintén elképesztő anyagi siker volt, összesen több mint 4.5 milliárd dollárt hozott a konyhára, ha pedig tételesen is megnézzük, akkor a bevétel az alábbiak szerint alakult: a 2015-ös első rész nagyjából 150 millió dollárból készült, és 1,67 milliárd dollárt hozott; a folytatás büdzséje 170 millió volt, és 1,31 milliárdot fialt; míg a lezáró fejezet költségvetése 165–185 millió dollár volt, és nagyjából egymilliárdot kaszáltak vele. Bár ez azért csökkenő tendencia, illetve az kiderül belőle, hogy az Újjászületésnek egyelőre nem sikerült felérnie ezekhez a számokhoz, anyagilag még így is bőven kifizetődő lett a Universal számára.
Pratt egyébként egy raptorokkal foglalkozó tréningmestert alakít a Jurassic World-trilógia első darabjában, maga a cselekmény pedig az ikonikus Isla Nublar nevű szigeten játszódik, ami már a Jurassic Park-filmekből is ismerős lehet. Itt hoztak létre egy hatalmas, modern, dinoszaurusz-tematikájú parkot, a Jurassic Worldot, csakhogy a létesítmény látogatottsága csökken, ezért a vezetés génmódosított dinoszauruszokat hoz létre, hogy növeljék a látogatók számát. Innen pedig talán már sejthető, hogy az emberi mohóságnak és a tudományos felelőtlenségnek nem lesz jó vége, egyébként maga a film szempontjából sem, a legtöbb kritika ugyanis pont a génmódosított dinoszauruszok miatt érte a trilógiát, mondván teljesen felesleges volt még nagyobb szörnyeket kreálniuk, miközben maguk az őshüllők is épp eléggé érdekesek, sőt még jobban is azok, mint ezek a Hollywood által felfújt szörnyek. Bár (sajnos) az Újjászületés sem nélkülözi a Godzillára hajazó, kamu lényeket, a készítők részéről talán már érezhető volt némi igyekezet, hogy inkább a klasszikus dinoszauruszokat helyeznék előtérbe.
Borítókép forrása: Universal Pictures