A karrierjét az izmaira építette, most viszont jóval vékonyabbnak tűnik.
Dwayne Johnson, vagyis a Szikla vékonyabb megjelenésére sokan felhúzták a szemöldöküket, az 53 éves színész ugyanis a szokásoshoz képest lényegesen soványabbnak tűnik a legújabb fotóin, olyannyira, hogy a rajongók egy része aggódni kezdett. A profi pankrátorból lett színész a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál egyik hétfői beszélgetésén árulta el, hogy pontosan mi is a karcsúbb megjelenésének oka.
„Készíteni fogunk egy filmet Lizard Music címmel, ami Daniel Pinkwater regényén alapul” - mondta Johnson, arra válaszul, hogy miért tűnik vékonyabbnak. Úgy tudni egyébként, hogy a színész már legalább 27 kilónak mondott búcsút.
Johnson azt is elárulta, hogy a film „egy nagyon szeszélyes és különc 70 év körüli férfiról szól, akit Csirkeembernek hívnak. A legjobb barátja pedig egy 70 év körüli csirke”.
„Nagyon izgatott vagyok, mert remélhetőleg újra átalakulhatok, ahogy azt a Zúzógépben is tettem. Alig várom.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A színész hozzátette, hogy az átalakulása még nem teljes, a szerep kedvéért tovább fogy majd. És ha már a közelgő filmjeinél járunk, akkor a Benny Safdie által rendezett Zúzógép - amit a Szikla is említett - október elején érkezik az amerikai mozikba, a szamoai származású sztár Mark Kerr MMA-legendát kelti benne életre. A filmben Johnson állítólag olyan hitelesen játssza a drogfüggő harcművészt, hogy már most sokan Oscar-szobrot jósolnak neki.
Borítókép forrása: Dominique Charriau/WireImage