3 541 nap után az eredeti FaZe utolsó tagja is búcsút int a CS2 csapatnak

3 541 nap után az eredeti FaZe utolsó tagja is búcsút int a CS2 csapatnak

Már-már a streamerek között is nehéz lenne olyan arcot találni, aki annyi ideig és olyan jól képviselte volna a FaZe-t, mint a 2016-ban leigazolt rain.

19 trófea, köztük egy Major bajnoki cím a PGL Antwerpen versenyén, valamint egy Intel Grand Slam győzelem után, 3 541 nappal a csatlakozása után rain a kispadra került a FaZe-ben – jelentette be az amerikai szervezet és a játékos késő délután. A döntés azután következett be, hogy a FaZe és a Liquid végrehajtotta a Twistzz–EliGE cserét az elmúlt hetekben, és így eggyel több lett az aktív játékos karriganéknél, mint ahányan felléphetnek a szerverre egyszerre egy oldalon. Az azonban egészen eddig nem volt egyértelmű, hogy ki húzza majd a rövidebbet, hiszen frozen távozásától kezdve jcobbb tier 1-es karrierjének gyors végéig mindenféle hírek terjedtek.

Rain még 2016 januárjában igazolt a FaZe-hez, amikor az amerikaiak megvették az akkori G2 felállást egy azonnali Major indulásért. A Maikelele, aizy, jkaem, fox és rain alkotta ötös több mint jó vásár volt. Pláne miután RobbaNnal kiegészülve közel két éven át építkeztek erre az alapra a keleti-parti streamerek, mígnem annyira jó játékosokat sikerült rain mellé vonzani, mint karrigan, NiKo, olofmeister és GuardiaN, akikkel körökre voltak az ELEAGUE Boston Major győzelemtől. Egy ponton a felsorolt négyesből már senki sem volt aktív FaZe játékos, hiába húzónevek, de rain mellett kitartott az amerikai org az újabb és újabb újjáépítések után is, ettől kezdett el ikonikus tagból igazá legendává válni.

2022-re aztán összeállt egy újabb világverő csapat a klubnál: karrigan, broky, Twistzz, ropz és rain bő egy év alatt egy Majort, egy IEM Katowicét, egy IEM Kölnt és egy Intel Grand Slamet nyertek. Ám ezt követően elhagyta az erő a FaZe-t, és szépen, lassan a tehetségek is menekülőre fogták. Twistzz 2023-ban, ropz 2024-ben igazolt el, mindeközben egyre többen kiáltottak rain és karrigan fejéért, mert már nem tudják tartani a lépést a fiatalokkal úgy, mint 2022 előtt tették.

A FaZe kitartott a veteránjai mellett, lényegében rájuk bízta, hogy mi történik a Counter-Strike csapatban. Egyszer viszont minden jó véget ér, így rain FaZe-es karrierje sem mehetett még 10 évig tovább. A norvég rifler – a rajongóinak szerencséjére – egyelőre nem tervez visszavonulást, sőt nem csak a folytatást, még azt is belebegtette, hogy esetleg irányítóvá válik. Ezt most csak azért sem kommentálnánk negatívan, mert apEXből sem nézte ki senki, aztán mégis a játék történetének egyik legeredményesebb IGL-e lett 5 év alatt, és jó úton halad, hogy megérkezzen a gla1ve és karrigan vezette GOAT-diskurzusba. Hasonló sikereket kívánunk rainnek is a FaZe után!

Borítókép: PGL Esports / Stefan V. Petrescu

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések