Pár nap és újra a képernyőkre kerül torzsi és a MOUZ, méghozzá az ESL Pro League 22. szezonjában.
Remek hírrel zárta a szeptembert a MOUZ, ugyanis pár nappal korábban bejelentette a hamburgi esport klub, hogy Torzsás „torzsi” Ádám újabb, több évre szóló szerződést írt alá velük. A csapat lelke és AWP-se a mindössze 23 éves magyar játékos, aki még 2021-ben az NXT nevű akadémia projekt miatt csatlakozott a MOUZhoz. Azóta nem túlzás azt mondani, hogy a szervezet arcává vált torzsi, és nem csak remek játéka vagy hűsége, de példamutató viselkedése miatt is. Ezeket az erényeket Jan Dominicus, a MOUZ pénzügyi fejlesztésért felelős igazgatója is kiemelte nyilatkozatában, amit a szerződéshosszabbítás bejelentésekor adott, vagyis nem csak mi, a klub is így látja torzsit.
Torzsi két csapattársa is kapott már idén új szerződést, tehát a magyar AWP-s ilyen értelemben utolsó volt most: Jimpphattel januárban, a Falcons kivásárlási pletykák közepette sikerült megegyezni, míg xertioNnel márciusban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna ott a MOUZ fejében, hogy valamit kezdeni kell torzsival is, elvégre 2023 decemberében írt alá legalább két évre, a többiek pedig ennél korábban tárgyaltak a szerződésükről a klub vezetésével, mert nem ugyanakkor csatlakoztak. Úgyhogy most már csak egy dolog maradt hátra, meg kell nyerni az első magyar Majort a StarLadder Budapest alkalmával. És ezt a feladatot nem mi akasztottuk torzsi vagy a MOUZ nyakába, hanem ők maguk, szóval kíváncsian várjuk, sikerül-e. De torzsi már annyival nyugodtabb lehet, hogy biztos helye van a csapata kezdőjében így is, úgy is.
Magyar ESL Pro League közvetítés és nyereményjáték
Természetesen mint mindig, ezúttal is az Esport1TV Twitch csatornája lesz az otthona mindennek, ami ESL Pro League. Tartsatok velünk szeptember 28. és október 12. között a magyar nyelvű közvetítésen, és nem csak remek élményekkel, de akár értékes nyereményekkel is gazdagodhattok! A részletek ITT vagy az alábbi cikkre kattintva érhetőek el:
Borítókép: Enos Ku, ESL FACEIT Group