Bár a mozikban is szépen teljesített a kryptoni hős új adaptációja, a streamingen viszont egyenesen tarol.
A DC új filmes és sorozatos univerzumának első élőszereplős mozija még július elején repült be a mozikba, és szó szerint repült, ugyanis egy újabb Superman-adaptációt kaptunk, ezúttal James Gunn rendezésében - kritikánkat a PC Guru oldalán olvashatjátok. A film összességében szépen tejelt a mozikban, bár kiugró anyagi siker azért nem lett: a 225 millió dollárból készült produkció világszerte több mint 615 millió dollárt fialt, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy az év legnagyobb bevételű szuperhősfilmje legyen, és még a legnagyobb riválisának tartott A Fantasztius 4-es: Első lépéseket is megelőzze - a Marvel-moziról írt kritikánkat ITT találjátok.
Szeptember közepén pedig kis túlzással bombaként robbant a hír, hogy a DCU első blockbustere pár nap múlva már az HBO Maxon is streamelhető lesz, több mint egy hét elteltével pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy a film nemcsak a moziban hozott szépen, de a streamingen is - sőt.
Tíz nap alatt ugyanis több mint 13 millió megtekintést regisztráltak, ami a Warner Bros. történetének egyik legnagyobb nézettsége, csak egyetlen film volt képes ilyen streamingpremiert összehozni a platformon: a 2023-as év slágerfilmje, a Barbie. A ScreenRant cikke szerint a 2025-ös Superman a korábbi Superman-projekteknek is új lendületet adott, amelyek nem sokkal a Gunn-féle mozi előtt repültek be az HBO Max kínálatába.
Azóta pedig már a második rész is zöld utat kapott a stúdiótól: a Superman folytatása Man of Tomorrow címmel debütál majd a moziikban 2027. július 9-én, és David Corenswet Supermanje mellett visszatér majd benne Nicholas Hoult a gonosz zseni Lex Luthorként, valamint az újságíró Lois Lane is Rachel Broshanan alakításában.
Borítókép forrása: Warner Bros.