Szélesre nyitotta a streamingplatform a pénztárcáját.
Bár az Andrzej Sapkowski fantáziavilágát adaptáló Vaják-sorozat amolyan tipikus sikertörténetként indult - az első évad rengeteg nézőt ültetett a képernyők elé, ráadásul még a kritikák is többségében pozitívak voltak a gyenge CGI ellenére is -, addig a második évaddal érezhetően lejtmenetnek indult a széria. A sötét fellegek viszonylag hamar elkezdtek tehát gyülekezni, egyre többen cikkeztek például arról, hogy a főszereplőt alakító Henry Cavill nem ért egyet azzal az irányvonallal, amely felé a karaktere, Ríviai Geralt tart, a hab a tortán pedig az volt, amikor kiderült, hogy Cavill a negyedik szezonra más nem is tér vissza. Utódjának, Liam Hemsworth-nak pedig finoman szólva sem könnyű dolga: valóságos gyűlöletcunami zúdult rá, amiért immár nem Cavill, hanem ő lesz a Vaják-sorozat főszereplője - a színészt annyi bántás érte emiatt, hogy egy időre még az internetről is lelépett.
A negyedik évad tehát több szempontból is hátrányból indul, azt viszont nem lehet mondani, hogy a Netlflix spórolt volna a pénzzel, sőt. Egy jelentés szerint akkora összeget pumpált az új etapba, mint eddig nem sok sorozatába.
A Redanian Intelligence szerint a Vaják negyedik évada epizódonként több mint 27 millió dollárba került a Netflixnek, vagyis összesen 221 millió dollárt költöttek rá. Ha ez igaz, az új etap drágább, mint a Wednesday második évadának (kritika ITT) becsült 20 millió dolláros epizódonkénti költségvetése vagy a Squid Game harmadik évadának teljes büdzséje, ami durván 70 millió dollár volt - továbbá nem sokkal marad el a Stranger Things negyedik évadának hozzávetőleges 270 millió dolláros összköltségétől. És bár az eddigi Vaják-évadok sem voltak épp olcsók - az első etap 91 millió dollárt, a második 176 milliót, a harmadik pedig 175 milliót kóstált -, messze ez a sorozat eddigi legdrágább etapja.
'THE WITCHER' Season 4 reportedly cost over $25M per episode, making it $221M overall
— ScreenTime (@screentime) September 29, 2025
The total budget for ‘THE WITCHER’ series has now reached an estimated $720M
(via: Redanian Intelligence) pic.twitter.com/XNNwI9K17e
A Vaják széria eddigi teljes költségvetése így már meghaladja a 720 millió dollárt, az összes kiegészítő projekttel együtt pedig akár a 900 millió dollárt is elérheti. Hogy megérte-e a befektetett pénzt a hendikeppel induló új etap, az nem sokára kiderül: a negyedik, egyben utolsó előtti szezon október 30-án debütál.
Borítókép forrása: Netflix