Cillian Murphy új Netflix-filmjétől nem dobták magukat hanyatt a kritikusok

Cillian Murphy új Netflix-filmjétől nem dobták magukat hanyatt a kritikusok

Nem egy szokványos tanár-diák sztorit kapunk. 

Cillian Murphynak van pár közelgő projektje, ilyen a 28 évvel később folytatása, a 28 Years Later: The Bone Temple (amihez a múlt héten futott be az előzetes) vagy épp az egész estés Peaky Blinders-film, amire The Immortal Manként hivatkoznak. Akad azonban egy másik, hamarosan érkező filmje is az Oscar-díjas ír színésznek: a Steve

Aki látta Adrien Brody A mintatanár című filmjét - aminél depresszívebb alkotáshoz őszintén szólva még nem igazán volt szerencsém -, azoknak egészen biztosan eszébe juthatott némi párhuzam Tim Mielants új rendezésével, ami október 3-án érkezik majd a Netflixre. A Steve ugyanis egy javítóiskolába kalauzol, Murphy pedig az intézmény igazgatóját alakítja, aki igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy az iskolát ne zárják be, miközben saját mentális problémáival is meg kell küzdenie.

A film nemrégiben debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, és ha csalódáskeltő véleményeket ugyan nem is kapott, de a nem túl szívderítő alkotás Rotten Tomatoes-os eredménye elmarad Cillian Murphy nagy sikerű filmjeitől: a Steve ugyanis cikkünk írásának pillanatában 71 százalékon áll 17 kritika alapján. Viszonyításképp a Kensuke’s Kingdom (97 százalék), A sötét lovag (94 százalék) vagy az Oppenheimer (93 százalék) mind-mind magasabb százalékokat tudhat magáénak. 

A kritikák szerint egyébként a Steve-ben  kifejezetten emlékezetes színészi alakításokat láthatunk - ami nem meglepő Murphy munkásságát ismerve -, továbbá nem egy megszokott tanár-diák történetet kapunk, ami szintén pozitív, ugyanakkor az újságírók szerint a melodramatikus hangvétel, a gyenge karakterfejlődés, az intenzív és kaotikus hangulat jó eséllyel nem mindenki tetszését nyeri majd el. 

Borítókép forrása: Netflix 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések