Mesterséges intelligencia által generált nővel hirdet a Vodafone

Mesterséges intelligencia által generált nővel hirdet a Vodafone

Itt bizony már a mesterséges intelligencia áll a kamera előtt. 

Úgy tűnik, eljött az az idő, amikor a márkák már nem emberekkel próbálják meggyőzni a vásárlóikat, hogy vegyék meg, amit kínálnak, hanem a mesterséges intelligenciával. A Vodafone nemrégiben bemutatott egy új reklámot, amelyben nem egy ember, hanem egy AI magyaráz arról, hogy miért jó a Vodafone. Bár korábban mások is kísérleteztek már algoritmusok generálta hirdetésekkel, a Vodafone reklámja azért is hírértékű, mert nem egy nevenincs eladó próbálkozik meg hasonlóval, hanem a világ egyik legismertebb technológiai cége.  

A reklámban egy nőnek tűnő mesterséges intelligenciát láthatunk, ami bár nem egy spagettit evő Will Smith, de a mozdulatai, a beszédhangja és az arcán hirtelen elmozduló anyajegy viszonylag egyértelműen lebuktatja. A Vodafone egyébként egyfajta kísérletként hivatkozik az AI alapú reklámra, azt állítva, hogy a mesterséges intelligencia a mindennapjaink részévé vált, éppen ezért nem árt kipróbálni a reklámozás terén sem. A nemzetközi telekommunikációs cég egy fórumon feltett kérdésre válaszolva mondta ezeket. 

@vodafonedeutschland

Jetzt Internet mit bis zu 1000 Mbit/s im Download für Dein Zuhause.

♬ Originalton - vodafone_de

Tegyük hozzá azt is, hogy nem ez az első AI-alapú Vodafone-reklám; tavaly is kiadtak egy ehhez hasonló hirdetést, amit szintén sokan kritizáltak, és még a fentinél is valamivel életszerűtlenebb volt. 

Borítókép forrása: Vodafone 

Kövess Minket!


#ai

Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések