A baltás gyilkossággal vádolt Lizzie Bordenen a sor, hogy a Netflixen bizonyítson.
A múlt héten debütált Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori vegyes kritikákat kapott - a mi véleményünket alább olvashatjátok -, ám az biztos, hogy nem Charlie Hunnamen múlt a dolog, a 45 éves angol színész ugyanis elgondolkodtatóan jól hozta az anyakomplexusos plainfieldi sírrablót. Hunnamnek pedig a jelek szerint bejött Ryan Murphy sorozatgyilkosos antológiasorozata, ugyanis a negyedik évadban is benne lesz, ami Lizzie Bordenre fog fókuszálni.
A világtörténelemnek nem sok női sorozatgyilkosa volt, és Lizzie Borden sem nevezhető éppen annak, már csak azért sem, mert a bíróságnak végül nem sikerült bizonyítania, hogy minden kétséget kizáróan a fiatal lány ölte meg a családját. Lizzie az 1890-es években élt Massachusettsben, és azzal vádolták, hogy fejszével meggyilkolta az apját és mostohaanyját. Bár végül felmentették, az ügy brutális részletei miatt Lizzie azóta is a popkultúra része, több adaptációban is feldolgozták már a történetét.
Hunnamről pedig már korábban is pletykálták, hogy benne lehet az új évadban is, ráadásul központi szereplőként, mivel Lizzie apját, a sikeres üzletember Andrew Bordent fogja alakítani, akivel a vádak szerint a lánya végzett - Lizzie állítólag a hanyag nyomozói munka miatt úszhatta meg a kettős gyilkosságot. Most pedig az első hivatalos fotó is befutott az új etap kapcsán, amin a legendás Warren Beatty színész és rendező, valamint Annette Bening négyszeres Oscar-jelölt színésznő lányát, Ella Beattyt láthatjuk, aki a főszereplőt alakítja majd, no és Charlie Hunnamet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hunnam és Beatty mellett tudjuk, hogy Rebecca Hall játssza Lizzie mostohaanyját, Billie Lourd lesz Lizzie nővére, Jessica Barden Lizzie barátnőjét alakítja, míg Vicky Krieps a Borden család cselédjének bőrébe bújik. A forgatási munkálatok mindössze néhány nappal a harmadik etap premierjét követően vették kezdetét Los Angelesben, és bár a pontos premierdátum még nem ismert, minden esély megvan arra, hogy a fejszés női gyilkosról szóló etap már jövőre befusson a Netflixre.
Borítókép forrása: Netflix