A Disney bankszámlája súlyosan megsínyli Jared Leto sci-fijét

A Disney bankszámlája súlyosan megsínyli Jared Leto sci-fijét

A Tron: Ares finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 

15 évvel a Tron: Örökség után megkaptuk a kultikus sci-fi franchise harmadik részét Jared Letóval, Greta Lee-vel és Evan Peters-szel, ám még a neves szereplőgárda sem volt elég ahhoz, hogy a Tron: Ares sikeres legyen. Sőt, az előrejelzések szerint nemhogy sikeres nem lesz, de igen súlyos veszteséget könyvelhet majd el miatta a Disney. 

Az már a nyitóhétvégét követően sejthető volt, hogy Joachim Rønning rendezése nem éri majd el a nullszaldót sem, ám a helyzet még rosszabb lehet, mint az előre sejteni lehetett, miután a Deadline forrásai szerint a film valójában 220 millió dollárba került, nem pedig az eredetileg jelentett 170 millió dollárba. A számítások szerint így az Ares 132 millió dolláros veszteséget fog elszenvedni, feltételezve, hogy eléri a tervezett 160 millió dolláros globális összbevételt. Ha a harmadik Tron-film a Deadline számításainak megfelelően szerepel, ez lesz az idei harmadik olyan Disney-mozi, amely több mint 100 millió dollárt veszített a Hófehérke és az Elio mellett.

A Tron: Aresnak mindenesetre már az előkészületei is nyögvenyelősnek bizonyultak, miután a rendező, Joachim Rønning más forgatókönyvet szeretett volna, de a stúdió elutasította, végül pedig olyannyira rosszra fordult a helyzet, hogy Billy Rayt kérték fel az utolsó pillanatban, hogy javítson kicsit a sztorin. Úgy tudni egyébként, hogy a Disney belenyugodott a Tron: Ares bukásába, és arra jutott, hogy nyugdíjazni fogja a franchise-t. 

Borítókép forrása: Disney 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések