Három hónappal a gyártás után kapott kaszát az HBO Maxra készülő Macskanő-film

Három hónappal a gyártás után kapott kaszát az HBO Maxra készülő Macskanő-film

Egy különleges animációs előzményfilm volt készülőben. 

Amíg szegény Méregcsókról nem mondható el, hogy gazdag karriert tudhatna maga mögött az élőszereplős Batman-adaptációkat tekintve, addig a rendkívül ügyes betörő, Macskanő már egészen más tészta: a bőrszerkós antihős több Batman filmben is feltűnt már, sőt saját filmet is kapott 2004-ben Halle Berry főszereplésével, amit bár a kritika szétszedett, az idő megszépítette kicsit az emlékét. Bár lassan Méregcsókon a sor, hogy végre bizonyítson - Matt Reeves például igazán beemelhetné az új Batman-trilógiába -, kiderült, hogy készült volna egy Macskanő előzményfilm is az HBO Maxra, amit a Warner Bros. három hóanppal a gyártás megkezdése után kaszált el. 

Egy különleges animációs projektről lett volna szó, amit az a Swaybox Studios készített volna, aki DC Studios közelgő Dynamic Duo című animációs filmje mögött áll, és úgy tudni, hogy egy előzménysztorit mesélt volna el a Macskanő gyerekkoráról, illetve fiatalkoráról. A törölt film nem teljesen új hír, még januárból származik, ám ahogy azt a Comic Book Movie megjegyzi, a kaszát kapott projekt új figyelmet kapott, miután a DC Film News szerint a Swaybox weboldalán található képek egy része a Dynamic Duo kulisszák mögötti anyagából származhat vagy esetleg a törölt Macskanő-előzményből.

Okkal adódik a kérdés, hogy mégis miért kaphatott kaszát a projekt, a válasz pedig az, hogy a gyártásba azután kezdtek bele, hogy a Warner Bros. Discovery vezérigazgatója, David Zasla, úgy döntött, hogy csökkenti a streamingre szánt tartalmak mennyiségét. Ennek következtében sok projektet töröltek, köztük a Swaybox Macskanő-filmjét is Arthur Mintz, a Dynamic Duo rendezője szerint: „42 projektet törölt, köztük a miénket is.”

 Az ötlet azonban nem halt el teljesen, úgy tudni, hogy Matt Reeveshez is eljutott a projekt, aki odavolt érte, és készített belőle egy rövid, látványos bemutatóvideót is, amit bemutatott Zaslavnak is. A vezérigazgatót lenyűgözte a munka, „hihetetlennek” nevezte, és úgy döntött, hogy ki kell adni, de egy „nagyobb történet” részeként.

Hogy a végeredményt láthatjuk-e, és ha igen, mikor, azt egyelőre nem tudni, jelenleg azonban nincs olyan projekt hivatalosan, amiben a Macskanő karaktere felbukkan majd. Bár sokáig úgy tűnt, hogy Zoë Kravitz visszatér majd Selina Kyle szerepében a Batman 2027-ben érkező második részében, egy friss pletyka ennek ellentmond.

Borítókép forrása: Warner Bros. 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések