Nyerjetek páros belépőt a StarLadder Budapest Majorre!

Nyerjetek páros belépőt a StarLadder Budapest Majorre!

5db páros StarLadder Budapest Major belépő talál gazdára az Esport1.hu nyereményjátékában – mutatjuk a részleteket!

Készültünk számotokra egy kis meglepetéssel, ugyanis páros jegyeket nyerhettek a StarLadder Budapest Major versenyének második csoportkörére, avagy a Stage 2-re. Itt a világ néhány legjobb csapatát láthatjátok majd élőben, tehát több mint megéri velünk játszani: köztük lesz az a nyolcas, ami a Stage 1-ből kiverekedi magát az első héten, és az a nyolcas is, ami ekkor frissen és üdén érkezik meg a magyar fővárosba számítózni. Amit ezen a ponton már-már garantálni tudunk, hogy az Aurora, a NAVI, a Liquid, a 3DMAX, az Astralis, a TYLOO, az MIBR és a Passion UA mind játszik majd e szakaszban az MTK Sportpark közönsége és ha nyersz tőlünk egy páros belépőt, akkor Ti előttetek is!

No de, mit kell tennetek, ha ott szeretnétek lenni a szurkolók között az első magyarországi Counter-Strike Majorön? Semmi mást, mint felkeresni EZT a Facebook posztunkat, majd A POSZT ALATT (és nem a cikk alatt) válaszolni kommentben a feltett kérdésre. Amíg ez betölt, már gondolkozhattok a válaszon, mert leírjuk itt is a biztonság kedvéért: Ki az egyetlen magyar torzsin kívül, aki játékosként szerepelt Counter-Strike Majorön? Ha helyesen válaszoltatok, akkor már be is kerültetek a kalapba, hátradőlhettek a sorsolásig.

Összesen 5db páros belépő talál gazdára az Esport1.hu nyereményjátéka alatt, ami 2025. november 12. 20 órától egészen 2025. november 19. 23:59-ig él. A sorsolásra 2025. november 20-án 14 órakor kerül sor, a nyertesek neveit a nyereményjátékról szóló Facebook poszt alatt, komment formájában fogjuk kihirdetni. A játékban való részvétellel elfogadjátok a nyereményjáték szabályzatát, amit ITT olvashattok el. Sok sikert, és találkozunk a StarLadder Budapest Majorön!

Borítókép: Valve

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések