Emlékszel még a második rész furcsa lakájára? Vagy az első film szőke riporterére?
Az első két részt is jegyző Wayans testvérekkel készül a lassan harminc éve futó horrorparódia következő része, és már a konkrét premierdátumot is tudjuk: a Horrorra akadva 6 június 12-én kerül majd a mozivásznakra, ugyanabban a hónapban, amikor a modern kor kihívásaira reflektáló Toy Story 5 és a Milly Alcock főszereplésével készült Supergirl is befut.
A filmet Michael Tiddes rendezi, és már tudni ezt-azt a készülő projektről, például azt is, hogy Anna Faris, a franchise legendás final girlje is benne lesz az új részben, természetesen mint Cindy Campbell, valamint jó barátnője, Brenda is szerepet kapott a történetben, akit ezúttal is Regina Hall formál meg. Marlon Wayans, Shawn Wayans,Lochlyn Monroe, Dave Sheridan és Jon Abrahams szintén visszatérnek a szerepeikhez, a minap pedig újabb két régi arc csatlakozott a gárdához.
Az egyik Cheri Oteri, aki az első részben Gail Halstorm riportert játszotta, aki a Sikoly sorozat Gale Weathersét parodizálta, valamint Chris Elliott, aki a második filmben a kísértetkastély hidegrázós komornyikja volt, a negyedik részben pedig egy másik karaktert, a falusi őrült Ezekielt játszotta.
Cheri Oteri and Chris Elliott will return for ‘SCARY MOVIE 6’
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) November 12, 2025
(Source: Deadline) pic.twitter.com/CDhxItquIs
A visszatérő szereplők mellett lesznek újoncok is, a Deadline szerint a hatodik részhez csatlakozott Damon Wayans Jr. (New Girl - Új lány), Kim Wayans (In Living Color) és Heidi Gardner (Saturday Night Live) is, ők mindhárman új karaktereket alakítanak, ám hogy pontosan kiket is, azt egyelőre titokban tartják.
Borítókép forrása: Miramax