Egy képpel árulták el melyik Pókember lesz Nicolas Cage a Spider-Noir-ban

Egy képpel árulták el melyik Pókember lesz Nicolas Cage a Spider-Noir-ban

Sorozatban először tűnik fel a legendás színész, és nem is akármilyen karaktert kelthet életre a 'kisképernyőn'.

Tobey Maguire, Andrew Garfield után Tom Holland is magára ölthette Pókember gúnyáját, és amikor már arra gondoltunk, hogy a fiatal színész tökéletes erre a szerepre, akkor jött a hír, Nicolas Cage ismét feltűnhet egy Marveles produkcióban. Ghost Rider (Szellemlovas) után azonban most ő is Pókemberként kergetheti majd a rosszfiúkat, ám van egy kis csavar a sztoriban. Cage ugyanis a legendás Spider-Man Noirban játszhatja el a főszereplő, és az is kiderült, hogy kinek a bőrébe bújhat. Ezúttal Ben Reillyként tűnik majd fel a képernyőn. Ez a karakter Peter Parker klónja, aki a képregények szerint az egyik legnépszerűbb változata Pókembernek.

A Prime Video élőszereplős sorozata az 1930-as években játszódik, méghozzá fekete-fehérben, ezáltal tökéletes Noir hangulatot kaphatunk. Nic Cage egy magánnyomozót alakít Ben Reillyként, és alighanem a detektívmunkából sem lesz hiány, mint ahogy Pókemberként is meg kell majd mutatnia mit tud. A CCXP-n a rajongók már láthatták az első képeket a szériából, és az elmondottak alapján tényleg nagyszerűen keltették életre ezt a világot.

Ez a lépés a Sony részéről logikusnak tűnhet egyébként, miután a Tom Holland féle MCU Peter Parkerével párhuzamosan, amelyben végül Tobey Maguire és Andrew Garfield is visszatért, szükség volt arra, hogy a stúdió saját élőszereplős Spider-Man univerzumát is egyedivé tegye – ha már a Pókember nélküli filmes koncepció kudarcot vallott az olyan borzasztó alkotásokkal, mint a Morbius vagy a Kraven. A sorozat címe is igazából annyit tartalmaz, hogy Spider-Noir, tehát egy önálló történetet kapunk. Nicolas Cage mellett egyébként olyan színészek is feltűnnek majd a szériában, mint Lamorne Morris (New Girl), Brendan Gleeson (The Banshees of Inisherin). Bár hivatalosan még nem kapott premierdátumot, 2026-ban biztosan befut majd a Noir. Ha szereted a klasszikus krimiket, sötét és izgalmas történettel, ez a sorozat tökéletes választás lesz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Omelete (@omelete) által megosztott bejegyzés

Borítókép forrása: arp (Andrea Raffin)

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések